
Fotó: Veres Nándor
Negyedik alkalommal szervezik meg a hétvégén a Falu a városban családi programot a csíkszeredai Szív utcában lévő dendrológiai parkban.
2016. szeptember 29., 21:102016. szeptember 29., 21:10
A népszerű eseménnyel kapcsolatban a szervezők részéről Mihály László elmondta, a korábbi három kiadás annyira elnyerte az érdeklődők tetszését, hogy „muszáj” volt megrendezni a negyediket is.
„Annak érdekében, hogy ne legyen unalmas, igyekszünk minden évben valami újdonsággal készülni, ebben az évben néhány környező település is jelentkezik saját standdal, amely révén azt mutathatják meg az esemény iránt érdeklődőknek, amire a leginkább büszkék. Emellett nagyobb hangsúlyt kapnak a gyermekfoglalkozások – újabbakkal bővül az amúgy is érdekes és izgalmas felhozatal, például a Csíki Székely Múzeum is ott lesz” – avatott be a szervező. Természetesen idén sem marad el a már megszokott és nagyon kedvelt állatetetés, tehénfejés, traktorozás, lovazás, továbbá a korábban megmutatott térségi állatállományt is újból felvonultatják – köztük malacokat, juhokat, szárnyasokat, szarvasmarhákat, lovakat. Idén a vásárban megmutatják magukat a hagyományos értelembe vett kézműves mesteremberek is.
Azzal kapcsolatban, hogy hová fejlődhet tovább ez a rendezvény, Mihály László elmondta, elsősorban nem azért szervezték meg évről évre a családi hétvégét, mert egyáltalán nem ismerik a falusi életet a városiak, hanem mert nincs egy közvetlen kapcsolat köztük – a program révén azonban bárkinek lehetősége van kaszát fogni, traktort vezetni, állatot etetni. Ennek köszönhetően az esemény a továbbiakban elsősorban ahhoz tud hozzájárulni, hogy egy közvetlen kapcsolat alakulhasson ki a városiak és a vidéki gazdálkodók között.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!