Ezt a székely kaput megmentették – de még hogy!

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Százhúsz éve állíttatott, magyar állami támogatásból igényesen felújított székely kaput adtak át vasárnap délelőtt Csíkmadarason.

Pinti Attila

2016. augusztus 28., 19:112016. augusztus 28., 19:11

2016. augusztus 28., 19:392016. augusztus 28., 19:39

A Hargita Megyéért Egyesület a megyei tanáccsal közösen 2015–2016-ban kilenc Hargita megyei székely kapu felújítását végezte és végzi el a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. hatmillió forintos támogatásából. A kapuk egyike a csíkmadarasi Juhász Ferenc portája előtt áll.

A hagyományos székely falukép egyik fő elemét sikerült megmenteni – hangzott el a vasárnapi átadón. A jelenlegi tulajdonos dédapja, Juhász János Gábor által 1896 májusában állíttatott galambos, faragott díszekkel ékesített, zsindellyel födött székely kaput Antal Tibor helyi faragómester „varázsolta újjá”.

Az ünnepi eseményen jelen volt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, köszöntőjét Nyirő József soraival kezdte: a székely ház dísze és koronája a székely kapu, amely élővé válik azzal, hogy a székely, amikor kifaragja, a lelkét leheli belé, majd Isten nevét vési rá szelíd, áldozatos betűkkel.

„Az eredeti kapu éppen a honfoglalás ezredik évfordulóján, az 1896-os évben állíttatott, ez egy olyan szimbólum, amelyet most megerősítettünk. A székely kapu ugyanúgy, mint a székely zászló, himnusz, népviselet, tájszólás vagy gasztronómia hozzátartozik ehhez a földhöz. Amikor ezeket megerősítjük, akkor azt próbáljuk igazolni a világnak és önmagunknak, hogy büszkék vagyunk identitásunkra, szeretnénk kitartani ezen a vidéken” – szólt a jelenlévőkhöz, hozzátéve, „a magyar kormány részéről mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt az identitást meg tudják erősíteni, és ha ebben a küzdelemben segítségre van szükség, mi a célok mellé állunk”.

Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke beszédében kiemelte, „ez a kapu biztos lábakon áll, senki, egyetlen intézmény sem tudja elvitatni, lebontatni, bírósági pereket indítani és mindenféle egyéb közigazgatási cirkuszokat elrendelni ellene”.

Antal Tibor fafaragómester székely testvéreinek üzenve figyelmeztetett: „Jaj, annak, aki csak azért állít székely kaput, mert a komájának is az van!” Mint mondta, „a székely kapu érték, értéket hordoz, és nem divat”.

Juhász Ferenc tulajdonos, Potápi Árpád János államtitkár, Borboly Csaba megyei önkormányzati elnök és Bíró László polgármester egyezményt írt alá, amelyben a porta székely kapujának birtokosa köszönetét fejezi ki a támogatásért, illetve kötelezi magát, hogy a kaput a madarasi székely közösség építészeti és népművészeti értékeként védi és óvja.

Az ünnepség végén Antal Tibor faragómester a felújított kaput egy csokor virággal avatta fel, majd Borboly Csaba egy festett kis ládával ajándékozta meg az államtitkárt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés