Ezrek a székely népviselet csíksomlyói ünnepén

Több ezren látogattak ki idén az Ezer Székely Leány Napjára a csíksomlyói nyeregbe. A regisztrációs adatok alapján 1775 leány és pontosan 800 legény jelent meg népviseletben. Nyolcvanöt évvel ezelőtt indult útjára a mozgalom.

Iszlai Katalin

2016. július 02., 20:472016. július 02., 20:47

2016. július 03., 23:002016. július 03., 23:00

Az előre meghirdetett jelentkezés szerint 2249-en érkeztek szervezetten, mellettük még nagyon sok érdeklődő látogatott Csíksomlyóra. A jövő évi rendezvényen a házigazda Tusnádfürdő lesz, ugyanis a lakosság számához viszonyítva onnan jelentek meg legtöbben népviseletben a találkozón.

Reggel a csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar ébresztette Csíkszeredát a város különböző pontjain, majd a Szabadság téren folytatódott az egyre növekvő tömeg szórakoztatása. A megnyitón Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, az ilyen és ehhez hasonló rendezvények által tudjuk megélni hagyományainkat. „Legyen ez a nap a székely konok meggyőződést felváltó szerény bizonyosság napja” – hangsúlyozta Barti.

Grüman Róbert, Kovászna megye önkormányzatának alelnöke beszédében kifejtette, a székelyföldi önkormányzatok továbbra is támogatni fogják az ilyen típusú rendezvényeket. „A székely hagyomány, a népviselet él a XXI. században is” – jegyezte meg Grüman. Hargita megye testvérmegyéi is képviseltették magukat a rendezvényen. Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, nagy megtiszteltetés számára, hogy itt lehetett, továbbá hitében erős, erkölcsében tiszta és önazonosságában szilárd ifjúságról beszélt. „Itt az Ezer Székely Leány Napján mindannyian otthon vagyunk. Hazát, hitet nem cserél az ember” – tette hozzá Török.

Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke szerint nagyon fontos, hogy megbecsüljük a leányokat, asszonyokat. „Azt kívánom, hogy ez az Ezer Székely Leány Napja még legalább 1000 évig legyen itt” – emelte ki Rideg. „Megdöbbentő látvány nézni ezt a gyönyörű szép tömeget, akik népviseletben várva itt összejöttek, az ember szíve nagyot dobban” – tette hozzá Bányai Gábor országgyűlési képviselő.

A beszédeket ünnepélyes felvonulás követte a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd az ünnepi szentmisét követően a résztvevők átvonultak a nyeregbe, ahol sok érdekes programmal várták őket a szervezők. A Zöld Fák Fúvózenekar itt is tovább emelte a rendezvény hangulatát, valamint kézműves kiállítás és vásár, illetve gyermekfoglalkozások színesítették a programot.

A házigazda Csíkszentimre által épített regisztrációs kapu az idén valóban egyedire sikerült: egy szarvast ábrázoló bejáratot készítettek. A néptánccsoportok bemutatói előtt ünnepi beszédek hangzottak el, többek között Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szólt az ünneplőkhöz. „Itt nálunk a legnagyobb a vallási elkötelezettség és elhivatottság, itt még mindig tele vannak a templomok, fontosak az ünnepek, fontos a keresztség, az elsőáldozás, a bérmálás, a házasság ünnepe. Ezért vagyunk ma itt, ezért lehetünk itt, mert nekünk ez az érték még megmaradt, megtartottuk – bár komolyan dolgoztak azon, hogy elvegyék tőlünk ezt a létfontosságú alappillért. Én nem feltétlenül hiszek a számmisztikában, de ez a nyolcvanötös azt jelenti, hogy H és egy E. Mondhatjuk erre azt, hogy Hajrá Erdély, de ezekkel a betűkkel kezdődik ennek a 31-ben kitalált eseménynek a jelmondata is, ami úgy hangzik, hogy: Hitében Erős!”

A rendezvény egyik legfontosabb pontját a hagyományőrző néptánccsoportok bemutatói jelentették, idén összesen 24 csapat lépett színpadra. A táncosok Csíkszentimréről, Csíkszerdából, Marosludasról, Borszékről, Csíkszentkirályról, Berekfürdőről, Csombordról, Kecsetről, Kászonaltízről, Szentegyházáról, Gyulakutáról, Csíkvacsárcsiból, Tusnádfürdőről, Csíkmenaságról, Csíkszentlélekről, Fitódból, Csíkszentdomokosról, Csíktaplocáról, Madéfalváról, Csíkcsicsóból és Csíkcsomortánból érkeztek.

Kozma István, Csíkszentsimon polgármestere kérdésünkre elmondta, több éve vesz részt a rendezvényen, de ez az első alkalom, amikor nem szervezőként, csupán résztvevőként volt jelen. „Ez egy fontos találkozó, Vásárhelyről és Bukarestből is hoztunk vendégeket, hogy megismerhessék a székely kultúrát” – ismertette Kozma.

Deák Boglárka és Martóci Réka a tüsnádfürdői néptánccsoport tagjaiként vettek részt a rendezvényen. „Tőlünk körülbelül 80–100 ember jött el, nagyon sokat próbáltunk minden egyes nap. Jól érezzük magunkat és jó látni, hogy mindenki népviseletben van. Finom az étel, szépek a táncok, mindennel meg vagyunk elégedve” – mondták.

Brassóból is többen érkeztek, Ilyés Klára érdeklődésünkre elmondta, már harmadik alkalommal vesznek részt az eseményen. „Szépek a színes székely ruhák. Az előadás tetszett a legjobban, de a beszédek is szépek voltak. Jövőre is itt leszünk” – tette hozzá Ilyés.

A határon túlról is jöttek résztvevők, a Magyarországról érkező Valendorfean Katalin elmondása szerint nagyon jól érezte magát. „Azért jöttünk, hogy megnézzük a vidéket és a táncokat. Minden tetszik, a táj, a levegő, az erdő, a templom, az énekek és a kedves emberek”.

A rendezvényt a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány szervezte.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés