
Fotó: Veres Nándor
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban berendezendő ökumenikus kórházi kápolna ügyében ezerkétszáz támogató aláírás gyűlt össze.
2016. október 13., 17:232016. október 13., 17:23
2016. október 13., 18:272016. október 13., 18:27
A Veress Dávid csíkszeredai önkormányzati képviselő és Bakó Mária Hajnalka kórházlelkészi asszisztens által összegyűjtött aláírásokat csütörtökön adták át Demeter Ferenc kórházmenedzsernek a városháza gyűléstermében.
A sajtóeseményen Veress Dávid elmondta, tapasztalatai szerint a lakosság részéről van igény egy kórházban létesítendő kápolnára. Ezzel kapcsolatosan konzultált a megyei önkormányzat elnökével, aki támogatásáról biztosította.
Bakó Mária Hajnalka a kápolna megépítésének szükségességéről beszélt, és közölte ezzel kapcsolatos elképzeléseit. Véleménye szerint az egészségügyi létesítmény ötödik emeletén kaphatna helyet a kápolna. Demeter Ferenc kórházmenedzser kifejtette, eddig is igyekeztek megteremteni a körülményeket a betegek lelki gondozása érdekében. Hozzátette, a kápolna megépítése is szóba került már, amely ügyében ő is egyeztetett a megyei tanács elnökével.
„Ezt egy prioritási rendszerbe be kell sorolni, kell tárgyalni a helyi hatóságokkal, megyei hatóságokkal, egészségügyi hatóságokkal, hogy milyen módban és milyen finanszírozásban lehet ezt megoldani” – részletezte Demeter. Megjegyezte, jelenleg is dolgoznak egy épületbővítési stratégián és ennek keretében tudja elképzelni a kápolna megépítését.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!