Év végére befejezik a munkát a felcsíki szennyvíztisztítónál

Két, különböző időpontban elkezdett beruházást is be kell fejezni ahhoz, hogy beüzemeljék a Csíkmadaras közelében, a Sósréten készülő szennyvíztisztító telepet. December vége a munkálatok határideje, most is a kormánytámogatás folyósítása a nehézkesebb.

Kovács Attila

2015. szeptember 25., 11:222015. szeptember 25., 11:22

Az eredeti tervek szerint elképzelt derítőállomás még el sem készült, amikor a bővítésére már lehetőség nyílt a regionális víz- és csatornaszolgáltató Harvíz Rt. által kezdeményezett, víz- és szennyvízhálózatok építését, bővítését célzó európai uniós támogatású projekt keretében. A bővítés már jól látható, új ülepítőmedencék készülnek, több épület alapozása is folyamatban van, emelődaru is dolgozik az építőtelepen. Az eredeti létesítménynél nem ennyire látványos a munka, ott elsősorban belső szerelésekre van még szükség.

Az akkor mintegy 7 millió lej értékű szennyvíztisztító telep építését még 2011 májusában kezdték el a Felcsík Kistérségi Társulást alkotó öt község – Csíkszentdomokos, Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Csíkkarcfalva és Csíkszenttamás – bevonásával, kormányzati finanszírozásra alapozva. Eredetileg nyolc hónap alatt kellett volna befejezni és üzembe helyezni. Ez azóta sem történt meg, mert alig egy évvel később a munka leállt, miután az építővel szembeni adósságokat nem tudták törleszteni a községek. Bár a megyei önkormányzat is segített, tavaly is több, mint 1 millió lej hiányzott a befejezéshez.

Idén a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) biztosított támogatást a befejezéshez, de utólagos finanszírozás történik, az elvégzett munkát később fizetik ki. „Szentdomokosnak 990 ezer lejre van szerződése a programmal, ami a teljes összeget fedezné. Jelenleg el van küldve a minisztériumba elszámolás céljából 260 ezer lej értékű munka elvégzését igazoló dokumentáció, amire még nem jött meg a pénz. Ahogy meglesz, fizetjük, és akkor folytatódik” – részletezte az eljárást Ferencz Alajos csíkszentdomokosi polgármester, a kistérségi társulás elnöke. Ő úgy vélte, ha rendelkezésre állna a pénz, egy hónap alatt befejeznék a hátralevő munkát, ami az elektronikus berendezések felszerelését jelenti. Ferencz Alajos arra számít, hogy a december végi határidőre, amikor a bővítést be kell fejezni, ez a munkálat is elkészül.

Az eredeti létesítmény napi 750 köbméter kapacitású ülepítőt jelentett, levegőztető, kiegyenlítő, iszapszárító és klórozó medencével, a csatornarendszer pedig a tiszta vizet szállítja az Oltba. Az adminisztratív épületben irodák és illemhely kap helyet, kiépítik az ivóvíz- és villanyhálózatot, elkészítik a bekötőutat, és a telepet bekerítik. A bővítéssel szennyvíz-átemelő szivattyú és gyűjtőcsatorna, biológiai medencék, homoktalanító és zsírleválasztó rendszerek, utóülepítő, iszaptároló medence, laboratórium, szerelőműhely, vészhelyzeti áramfejlesztő és automatizált megfigyelő rendszer egészíti ki a beruházást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés