Erdélyiek is lehetnek kalandorok

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Erdélyi városi fiatalok is jelentkezhetnek idéntől a Vidék Kaland székelyföldi helyszíneire. Április 17-ig tehát mindazok leadhatják jelentkezésüket, akik belekóstolnának a vidéki életbe, ennek érdekében pedig egy hetet eltöltenének egy csíki, udvarhelyi vagy nyárádmenti gazdaságban.

Szabó Kamilla-Mária

2015. március 27., 12:172015. március 27., 12:17

A program működése óta idén először nemcsak magyarországi, hanem erdélyi városi fiatalok is jelentkezhetnek a Vidék Kaland székelyföldi helyszíneire, közülük hat fiatal egy hetet tölthet el egy csíki, udvarhelyi vagy nyárádmenti gazdaságban a fogadó gazda irányítása és felügyelete mellett. A résztvevőket pályázaton keresztül választják ki a Vidék Kaland program székelyföldi partnereinek képviselői. Jelentkezni 2015. április 17-ig lehet a videkkaland.7hatar.ro címről letölthető jelentkezési ív kitöltésével és beküldésével – olvasható az erdélyi partnerek felhívásában.

A program részeként 35 évnél fiatalabb gyakorló gazdák fogadnak 35 év alatti, de 18 évesnél idősebb városi fiatalokat egy-egy hétre saját gazdaságukban. A városi fiatalokat a mezőgazdasági betakarítás csúcsidőszakában – július-augusztusban – várják. A kalandorok öt munkanapon keresztül aktívan részt vesznek majd a gazdaságban zajló aktuális munkákban, a fiatal gazdák társaságában és felügyelete mellett. A résztvevők a fogadó gazda munkarendje szerint dolgoznak, amely hosszabb lehet napi nyolc óránál – ezáltal megismerhetik egy-egy családi gazdaság mindennapi működését, a gazdálkodók valós életét, tevékenységét. Az elvégzett munkájukért a résztvevők nem részesülnek bérezésben.

Immár ötödszörre szervezik meg a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének (AGRYA) nagy sikerű, EU-díjnyertes kommunikációs programját. A Vidék Kaland programot – a Romániai Fiatal Gazdák Egyesületének jóvoltából – először 2013-ban terjesztették ki Erdélyre, azóta két alkalommal tapasztalhatták meg az erdélyi falusi életet a magyarországi vállalkozó kedvű fiatalok. A résztvevők élményeiket, kalandjaikat az interneten – a www.videk-kaland.hu weboldalon – keresztül osztják majd meg az érdeklődőkkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Mentőkutyák: négylábú hősök a mentés élvonalában

Eltűnt személyeket keresnek, lavinák és földrengések után kutatnak túlélők után, a legnehezebb terepen is segítik az életmentők munkáját. a mentőkutyák. Ma van a mentőkutyák világnapja.

Mentőkutyák: négylábú hősök a mentés élvonalában
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Több helyen is lángra kapott a száraz aljnövényzet Maros megyében

Szászrégenben a Maros parton, Marosvásárhelyen az erdő mellett, míg Dicsőszentmártonban a város szomszédságában oltották a száraz aljnövényzetet a tűzoltók vasárnap.

Több helyen is lángra kapott a száraz aljnövényzet Maros megyében
2026. április 26., vasárnap

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
2026. április 26., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Maros megyében

Lakástűzhöz riasztották vasárnap délben a tűzoltókat a Mezősásond községhez tartozó Kislekencére, ahol egy lakóházban csaptak fel a lángok.

Lakóház gyulladt ki Maros megyében
Lakóház gyulladt ki Maros megyében
2026. április 26., vasárnap

Lakóház gyulladt ki Maros megyében

Hirdetés
2026. április 25., szombat

Amit az iskolában nem tanítanak: a női test nem tabu!

Amikor a testtel kapcsolatos kérdések tabuk maradnak, könnyen kialakulhat a szégyen és érkeznek a tévhitek. Ezért fontos a biztonságos, ítélkezésmentes tér, ahol a lányok megérthetik a testük működését. Ilyen hiánypótló foglalkozás a Ciklus-show is.

Amit az iskolában nem tanítanak: a női test nem tabu!
2026. április 25., szombat

Lehet szavazni a legjobb természetfotókra

Május 5-ig várják a szavazatokat a Milvus Természetfotó Pályázatra beérkezett, a zsűri által előválogatott képekre. A közönség a szervezők közösségi oldalán választhatja ki kedvenc felvételét.

Lehet szavazni a legjobb természetfotókra
Lehet szavazni a legjobb természetfotókra
2026. április 25., szombat

Lehet szavazni a legjobb természetfotókra

2026. április 25., szombat

Lakóház lángolt Nyárádszereda mellett

Lakóház gyulladt ki szombaton délután a Nyárádszeredához tartozó Kisszentlőrincen.

Lakóház lángolt Nyárádszereda mellett
Lakóház lángolt Nyárádszereda mellett
2026. április 25., szombat

Lakóház lángolt Nyárádszereda mellett

Hirdetés
2026. április 25., szombat

Füstölő konyha okozott pánikot

Lehetséges lakástűzhöz riasztották szombaton délben a szászrégeni tűzoltókat, de a helyszínen kiderült: egy felügyelet nélkül hagyott főzőalkalmatosság okozta a nagy füstöt.

Füstölő konyha okozott pánikot
Füstölő konyha okozott pánikot
2026. április 25., szombat

Füstölő konyha okozott pánikot

2026. április 25., szombat

Hőkamerával érték tetten az orvhalászokat – videóval

Két, orvhalászattal gyanúsított férfit vettek őrizetbe Maros megyében, miután hőkamerás megfigyeléssel azonosították őket egy, a Maros melletti tó partján. Az ügyben büntetőeljárás indult.

Hőkamerával érték tetten az orvhalászokat – videóval
2026. április 24., péntek

A város peremére szorítják a játéktermeket, jelentős adót is a nyakukba varrva

Néhány hónap alatt teljesen kikerülnek a játéktermek Marosvásárhely belvárosából, lakónegyedeiből, miután pénteken rendkívüli tanácsülésen elfogadták az erre vonatkozó határozatot. Az érintettek szerint a magas adó ellehetetleníti a munkájukat.

A város peremére szorítják a játéktermeket, jelentős adót is a nyakukba varrva
Hirdetés