
Fotó: Hargita Megye Tanácsa Sajtószolgálata
Hároméves időszakra dr. Konrád Juditot nevezték ki a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosigazgatói tisztségébe – jelentették be a megyei önkormányzatnál tartott szerdai sajtótájékoztatón.
2016. március 23., 19:002016. március 23., 19:00
2016. március 23., 20:552016. március 23., 20:55
Konrád Judit korábban több egészségügyi intézménynél is dolgozott – közölte Demeter Ferenc, a megyei kórház menedzsere. „Amikor elolvastam az önéletrajzát, megállapítottam, hogy ő az az ember, aki kell nekünk” – fogalmazott Demeter.
„Sok jót halottam a megyei sürgősségi kórházról” – kezdte bemutatkozóját Konrád Judit. „Azért bátorkodtam elvállalni ezt a tisztséget, mert már dolgoztam vezetőként nagyobb kórházban is. Rálátásom van a kisebb és nagyobb kórházak problémáira és azoknak a megoldására” – fogalmazott. Megjegyezte azt is, hogy munkája során volt alkalma megismerkedni az orvosrezidensi képzéssel, ismeri a képzés és az azt követő elhelyezkedés előnyeit és hátrányait is, rálátása van arra, hogy miként lehetne idevonzani új rezidenseket, enyhítve ezzel az itteni orvoshiányt.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!