Engedély nélkül működik a csíktaplocai gokartpálya?

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A csíkszeredai önkormányzat szerint szükséges a csíktaplocai gyakorlópálya (poligon) rendeltetésének megváltoztatása, hogy gokartpályaként működhessen, a működtető szerint azonban erre nincs szükség, hiszen a gokartozás is autós tevékenység. A pálya közelében lakókat továbbra is zavarja a gokartok által kibocsátott zaj.

Barabás Hajnal

2016. július 22., 13:292016. július 22., 13:29

Újra megnyitották a csíkszeredai Haladás utcában a gokartpályát, miután májusi indulása után nem sokra fel kellett függeszteniük a működtetését, ugyanis közelben lakókat zavarta a zaj. A helyzet azonban azután sem változott sokat, hogy hangfogók kihelyezésével és a gokartmotorok módosításával kísérletet tettek arra, hogy csökkentsék a zajszintet. Bár a Hargita Megyei Környezetőrség és a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség legutóbbi mérésekor 53,89 decibel zajszintet mértek, amely megengedett érték alatt van, a közelben lakók kifogásolták a mérés mikéntjét.

A Lőrinczi-Mátéffi család a gokartpálya szomszédságában lakik, érdeklődésünkre hangot is adtak elégedetlenségüknek. A zajszintméréssel kapcsolatban úgy vélték, hogy az eljárás nem volt megfelelő, ugyanis akkor csak egy gokart ment és egy perc alatt tették meg vele a kört, holott versenyhelyzetben többen autóznak 30 másodperc alatt téve meg egy kört, amely nagyobb hangkibocsátással jár. A nemrég kihelyezett hangfogók minőségét is nevetségesnek tartják, szerintük nem elég hatékonyak, nem eléggé stabilak, a szél dönti fel őket. „Továbbra is nagy a zaj, semmit nem javítottak a helyzeten. Eljutottunk már arra a szintre, hogy esőre várunk, amikor nem gokartoznak, vagy azt nézzük, hogy hétvégén hová menjünk el otthonról” – jegyezte meg Lőrinczi-Mátéffi Tibor. Ráadásul a gokartpálya működtetőjének nincs erre építkezési engedélye, erről írásos válaszuk is van a csíkszeredai polgármesteri hivataltól. „Mert más a gyakorlópálya és más egy gokartpálya” – mondta. Hozzátette: minden lehetséges jogi lépést megtesznek, nem fogják hagyni magukat, nem fognak emiatt elköltözni onnan.

A gokartpálya közelében működik a hét családi típusú házból álló Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ is, ahol értelmi fogyatékkal, tanulási nehézségekkel küzdő fiatalokat nevelnek. A központ igazgatója szerint leginkább a téli időszakban, főként az autós ügyességi versenyeket találták zavarónak. „Itt a központ előtt mentek el hangosan „burrogtatva” az autókat, akár veszélyes is lehetett volna a gyermekekre nézve, emellett az esti hangos zene is zavaró volt. Ez februárban történt. Jelenleg nincs gond, a kisautók igazából nem zavarók” – állította Antal-Daszkel Ildikó, a Haladás utcai központ igazgatója.

Szőke Domokost, Csíkszereda alpolgármesterét is megkerestük az ügyben. Ő elmondta, levélben is értesítették a gokartpálya működtetőjét, hogy a polgármesteri hivatal meglátása szerint szükséges a terület rendeltetésének megváltoztatása (schimbare de destinaţie), mert régen egy kis gyakorlópálya volt, ahol vezetni tanultak az emberek, most viszont egy versenypályává alakították át. A terület rendeltetésének megváltoztatása építkezési engedélyhez kötött, ehhez szükségük van a szomszédok beleegyezésére is. „Ugyanakkor a közelben lakók is kifejezték elégedetlenségüket, és ezt tudattuk is az illetővel” – ismertette a gokartpálya működése miatt kialakult helyzetet Szőke. Hozzátette: az üzemeltető úgy helyezte ki nemrég a hangfogókat, hogy ugyan urbanisztikai bizonylatot kért kerítésépítésre, de megépítette mielőtt az építkezési engedélyt megkapta volna. „Nincsenek engedélyei, mégis működteti a pályát” – összegezte az alpolgármester.

Ritner Béla, a Richy Racing Team sportegyesület elnöke ezzel szemben úgy érvelt, hogy azért nem kérték a terület rendeltetésének módosítását, mert az a tulajdonosának lenne a feladata. „Mi csak béreljük a helyet. Viszont úgy tudjuk, hogy a tulajdonos sem akarja megváltoztatni a rendeltetését a gyakorlópályának, mert az egy autós pálya, és a gokartozás is autós tevékenység” – magyarázta Ritner. A hangfogókkal kapcsolatban pedig úgy vélekedett, hogy mivel mozgatható elemekről van szó, nem szükséges rájuk építkezési engedély. A zajszintmérésről annyit mondott,hogy ellentétben, azzal, amit a szomszéd család állít, nem egy, hanem három gokarttal végezték 15 percen keresztül, és nem egyperces hanem 33-35 másodperces futamidővel. Hozzátette, hogy átlagban nem szoktak ennyire gyorsan menni a gokartozók, ráadásul amióta módosítottak a gokartok motorjain még visszafogottabban mennek. „Várjuk a következményeket, ha feljelentenek a lakók a törvényszéken, akkor védekezünk” – mondta.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés