
Fotó: Boda L. Gergely
Márciustól kezdődik a jelöltállítás az RMDSZ által szervezett csíkszeredai előválasztásokon, amelyek tétje a szövetség polgármesterjelöltjének és önkormányzati képviselői listájának kialakítása a júniusi helyhatósági választások előtt.
2016. február 18., 14:112016. február 18., 14:11
2016. február 18., 14:152016. február 18., 14:15
Az állóurnás előválasztásokat április 10-én tartják, a tervek szerint Csíkszeredában tíz körzetben lehet majd voksolni. A jelöltállítás március 1–15. között lesz, a jelentkezők ekkor nyújthatják be dossziéikat az SZKT (Szövetségi Küldöttek Tanácsa) és a városi RMDSZ-szervezet határozatának megfelelően – tájékoztatott Füleki Zoltán alpolgármester, az RMDSZ városi szervezetének elnöke.
Az elnök kérdésünkre azt mondta, a polgármesterjelöltekről csak a jelöltállítás befejezése után lehet beszélni. Hozzátette, ha a határidő lejártáig csak egyetlen személy jelentkezik, akkor már március 16-án tudni lehet, hogy ki lesz a szövetség hivatalos jelöltje, ha többen lesznek, akkor az előválasztás eredményeinek véglegesítése után jelentik be ezt.
„Nincs nyomás rajtunk azzal, hogy más pártok bejelentik, ki lesz a jelöltjük. Mi úgy döntöttünk, hogy nem tíz vagy húsz ember fogja eldönteni, ki induljon a választásokon, hanem a város RMDSZ-tagjai és RMDSZ-szimpatizánsai. Csíkszeredában nem akarunk semmiféle feszültséget kelteni, nem csinálunk olyasmit, amit Marosvásárhelyen vagy Udvarhelyen” – utalt Füleki az előválasztások körül kialakult vitákra. Úgy értékelte, itt jól kidolgozott rendszer és szabályzó van, és mivel Csíkszeredában az előválasztás egy jól bejáratott hagyománnyal is rendelkezik, ezen nem szeretnének változtatni.
Értesüléseink szerint az RMDSZ-előválasztásokon induló egyik polgármesterjelölt Fülöp Árpád Zoltán önkormányzati képviselő lehet. Fülöp megkeresésünkre úgy nyilatkozott, ez a lehetőség beszélgetés szintjén felmerült, de egyelőre nincs semmilyen alapja, ezért inkább csak pletykának lehetne nevezni.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
szóljon hozzá!