Előtérben a tanulók biztonsága

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az iskolák őrzésére és védelmére vonatkozó felmérést végeznek az illetékes szervek január végéig, majd ezt követően – a vizsgálatok eredményei alapján – változtatnak a tanintézetek jelenlegi biztonsági rendszerén. A diákokra leselkedő veszélyeket vizsgálják. A felmérés ára elég borsos, épületenként 1700 lejbe kerül.

Molnár Rajmond

2015. december 18., 10:282015. december 18., 10:28

Az elmúlt időszakban történt megrázó események hatására – főképp a bukaresti Colectiv klubban történt tragédia folytán – az illetékes szervek fokozottabban odafigyelnek a közintézmények biztonsági állapotára. Ennek apropóján újra terítékre került a közintézetek őrzését-védését szabályozó, már 2003 óta hatályban lévő 333-as számú törvény, amely többek között kimondja, hogy az intézmények védelmi tervét erre specializálódott cégek szakemberei kell elkészítsék.

A tanfelügyelőség minapi igazgatói gyűlésén szakember ismertette az említett törvény vonatkozó előírásait, illetve közölte velük, hogy január végi határidőre kell elkészíttessék iskolájuk új őrzési-védelmi tervét, amelyben az iskolákra vonatkozó kockázati tényezők és veszélyforrások kell szerepeljenek. Egy iskola felmérése épületenként 1700 lejbe kerül, amelyet a tanintézménynek saját költségvetésből kell biztosítania. Amennyiben az iskolák nem hajtják végre ezeket az intézkedéseket jövő év első felében, magas pénzbírságra számíthatnak – tudtuk meg Görbe Pétertől, Hargita megye főtanfelügyelőjétől. 

A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium általános feljavítása óta megfelelők a biztonsági körülmények, legalábbis az igazgató szerint. Van füstérzékelő rendszer, biztonsági kamerák is vannak felszerelve az épületben, hétköznap pedig kapusszolgálat működik – közölte megkeresésünkre Varga László igazgató. „Nem hiszem, hogy védelem terén különösebb hiányosság lenne, de amint az ellenőrző szervek elvégzik a felmérést, nyilván teljesíteni fogjuk a kötelezettségünket. A bukaresti tragédia óta sokkal szigorúbban veszik ezeket az intézkedéseket, pénzősszegtől függetlenül minél hamarabb el fogjuk végeztetni a vizsgálatokat” – húzta alá Varga.

Tankó István, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola igazgatója érdeklődésünkre elmondta,  az intézmény épületeiben állandó kapusszolgálat van a délelőtti órák kivételével, illetve kamerák segítségével is figyelik a területeket. Az igazgató szerint csak a felmérés után tudják meg, hogy tulajdonképpen még milyen előírásoknak kell hogy megfeleljen az iskola, és ezután fognak intézkedni ez ügyben. „Én a legfőbb rizikófaktornak azt mondanám, hogy az iskola környékén több olyan üzlet is van, ahol szeszes itallal és dohányárúval szolgálják ki a 18 év alatti tanulóinkat. Ezt jelentettem is az illetékes szerveknek, de szerintem a felmérés után sem tudunk védekezni ez ellen” – panaszolta Tankó.

„Amíg az iskoláknál leépítésben vannak a posztok, addig nincs miről beszélni. A tanügyminisztérium kellene fizesse a felmérést” – fejtette ki véleményét Gábor János, a csíkkarcfalvi Mártonffy György Általános Iskola igazgatója. Hozzátette, hogy a kezdeményezés nem rossz, mert fontos a gyerekek biztonsága, de a felmérést és az ezt követő intézkedések lebonyolítását nem az iskola költségvetéséből kellene megoldani. A karcfalvi tanintézményben egyébként van kamerarendszer, riasztóberendezés, illetve délelőtti diákszolgálat. „Éjjel-nappali felügyelet nincs nálunk, de eddig nem is volt incidens” – mondta Gábor János.

A kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskola épületeiben is kiépítették a riasztóberendezést és a kamerarendszert. „Ezek mellett a településen őrző-védő cég munkatársai járőröznek, akik éjszaka a mi iskolánk épületeire is vigyáznak” – részletezte András Ignácz iskolaigazgató, aki az ellenőrzéssel kapcsolatban a következőképpen vélekedik: „elég sok pénzbe kerül, mert 1700 lej egy épület felmérése, és ez januárig meg kell legyen. Az épületek biztonsága eddig is meg volt oldva, szerintem a felmérés után sem fognak többet kérni.” Hozzátette, hogy mindenképpen megteszik a szükséges intézkedéseket a felmérés után.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés