
Karbantartási munkálatokat végeznek csütörtöktől a Büdösfürdő felé vezető 123D jelzésű megyei úton. Ezzel elkezdődött a Csík térségi megyei besorolású utak karbantartása, ami az említett szakaszon padkavágást, sánc- és áteresztakarítást, valamint kövezést jelent. A kivitelező szerint két hét alatt végeznek.
2015. szeptember 25., 11:402015. szeptember 25., 11:40
2015. szeptember 25., 11:402015. szeptember 25., 11:40
A munkálatokról a helyszínen tájékoztatta a sajtót Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Incze Csongor, az intézmény alelnöke – közölte a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
Az alelnök elmondta, hogy a nyári karbantartás azért késlekedett, mert a tavalyi nyertes prahovai céggel csak idén sikerült szerződést bontani, mivel nem végezte el a rá bízott munkát, majd a nem megfelelő dokumentáció miatt másodszorra is meg kellett hirdetni a közbeszerzést. Hangsúlyozta, mindannyian tanultak az esetből, a prahovai céget két évre eltiltották a Hargita megyei közbeszerzésektől, és ezzel számolnia kell minden versenytárgyalást nyerő cégnek, ha nem teljesíti a szerződésben foglaltakat.
Borboly Csaba úgy fogalmazott, hogy az útkarbantartás Csíkban már harmadik éve kerül válságba, ami jól mutatja a romániai bürokratikus rendszer állapotát, valamint a hivatalokban és a közbeszerzéseken ajánlatot tevő vállalkozások körében uralkodó félelmet az egymásnak ellentmondó törvények miatt.
Idén szeretnék elkezdeni további több mint öt kilométeres szakasz aszfaltozását is Büdösfürdő felé – jelentette ki az elöljáró. Az összesen 16 kilométer hosszú büdösfürdői úton 4,2 kilométeres az aszfaltréteg, és 4,5 kilométeres aszfaltozatlan szakaszon kezdték el a karbantartást.
További javításokat végeznek a 123F jelzésű, Csiba–Csicsó közötti útszakaszon, a 125-ös úton Csíkdánfalva és Balánbánya között, a Hargitafürdőre vezető úton, Kászonújfalu és Jakabfalva között, valamint Hidegségen és Jávárdiban. A munkálatok összértéke 850 920 lej.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!