
Fotó: Veres Nándor
Kitűzték a csíkszeredai Millenniumi-templom és a Szent Kereszt-plébániatemplom között felállított világháborús emlékmű felavatásának időpontját: a 110 ezer lejbe került emlékhelyet november 11-én ünnepélyes keretek között Tamás József püspök áldja meg.
2016. október 25., 10:502016. október 25., 10:50
A csíkszeredai Millenniumi-templom és a Szent Kereszt-plébániatemplom között felállított világháborús emlékművet a tervezett októberi időponthoz képest november 11-én avatják fel – számolt be érdeklődésünkre Darvas-Kozma József. A Szent Kereszt-egyházközség plébánosa azt is elmondta, habár az októberi Millenniumi-templombúcsú előtt szerették volna felavatni az emlékművet, a területrendezést sem akarták elkapkodni, ezért halasztották inkább egy későbbi időpontra az ünnepséget.
Az emlékhelyet egyébként először 2014-ben szerették volna megáldani, anyagi források hiánya, illetve a pályáztatás elhúzódása miatt azonban nem került sor arra. Idén azonban sikerült előrelépni az ügyben: áprilisban már hozzáfogtak az előkészületi munkákhoz, a nyáron felállították az obeliszket, október elején pedig befejezték az emlékjelet körülvevő terület rendezését is.
„Sikerült az emlékművel méltó jelet állítani az első és második világháborúban elesett csíkszeredai katonáinknak. Az emlékjel megáldását november 11-ére, egy pénteki napra tűztük ki – ebben az időpontban Tamás József püspök is jelen tud lenni az eseményen, illetve vendégünk lesz Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes is” – tudtuk meg a plébánostól. Hozzátette, a 14 órakor kezdődő ünnepségbe bekapcsolódik a plébánia Gaudete kórusa, továbbá a díszvendégek mellett jelen lesznek az Erdélyi Történelmi Vitézi Rend képviselői, illetve meghívják a városi iskolák diákjait is. A tervezett programmal kapcsolatban Darvas-Kozma József elmondta, házigazdaként ő maga mond elsőként ünnepi beszédet, majd felszólal Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, illetve még várhatóan egy-két meghívott is felszólal, valamint helyi diákok énekelnek és szavalnak. A felszólalókat követően Tamás József püspök megáldja az emlékművet, majd a kegyelet koszorúit helyezhetik el a jelenlévők, ezt követően a himnusz eléneklésével zárul az esemény.
Mint az emlékműállítás kezdeményezője kifejtette, az emlékhely elkészítését a plébánia vállalta magára, megvalósulásához viszont anyagi támogatást nyújtott Csíkszereda önkormányzata, illetve néhány magánadakozó is. A munkálat összesen 110 ezer lejbe került – a plébános szerint az ebből a pénzből kialakított emlékhely „egy örök tartozás volt a halottak felé”. Darvas-Kozma József azt is figyelembe vette, hogy olyan katonákra emlékeznek, akik a magyar hazáért haltak meg, ezért tartotta fontosnak, hogy a felelős magyar kormány képviselője is legyen jelen az eseményen – beszédével buzdítsa a jelenlévőket.
Az emlékműről
Az emlékműn feltüntették a Darvas-Kozma József által, különböző forrásokból összegyűjtött első és második világháborúban elesett csíkszeredai katonák nevét, vallástól, nemzetiségtől függetlenül, illetve azok születési és elhalálozási éveit, valamint az elhalálozás helyszínét – amennyiben ismertek. Továbbá szerepel az obeliszken az „Emlékezzetek és harcoljatok azért, amiért életünket áldoztuk” idézet is, amely mintegy bátorítás a jelenkor embereinek, hogy merjenek harcolni hazájukért, családjukért. Az alkotást Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó mester készítette Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján. A homokkő emlékmű obeliszk formájú, magassága négy és fél méter – felületén még hagytak annyi helyet, hogy kiegészíthető legyen a hősök névsora.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!