Elkészült a csíkmadarasi iskola

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Adottak a feltételek a megfelelő minőségű oktatáshoz, neveléshez az újonnan elkészült csíkmadarasi elemi iskolában – emelte ki a madarasi polgármester és iskolaigazgató is szerdán, az épületnél tartott átadás előtti terepszemlén, mintegy utalva az elkészült tágas, napfényes, megfelelően kifűthető termekre.

Szabó Kamilla-Mária

2015. december 23., 20:172015. december 23., 20:17

Az utolsó munkálatokat végezték a kivitelező Gos-Mad Kft. alkalmazottai a csíkmadarasi általános iskolánál tartott, szerda délelőtti terepszemlénk alatt. Volt munkás, aki az utolsó csempéket illesztette a helyére, más a világítótestek felszerelésével foglalkozott, és voltak, akik már sepregettek az emeleti szinten.

Miközben körbejártuk az épület termeit, Császár Sándor, a Kiss Ferenc Általános Iskola igazgatója elmondta, 5 osztályterem áll majd az új épületben a tanulók rendelkezésére, négy ezekből déli fekvésű – így szinte egész nap besüt a nap –, az ötödik egy korszerű informatikai terem lesz. Az épületben továbbá van raktárhelyiség, amely révén lesz helyük a megérkező tankönyveknek, tanszercsomagoknak. A majdani tanári szoba nagy előnye pedig az, hogy ezt követően nem kell egész nap az osztálytermekben tartózkodniuk a tanítóknak. Rendelkezésre áll majd egy igazgatói iroda is, és természetesen mosdók: a fiúknak, lányoknak, a tanároknak, sőt a földszinten mozgássérültek számára akadálymentesített mosdó is készült. Az intézményvezető kiemelte, a gyermeklétszám és a saját igényeik alapján készült az iskolaépület, így megfelelően fűtött, napfényes, tágas termekben tanulhatnak majd a diákok. 

Bíró László, Csíkmadaras polgármestere az év csodájának nevezte ezt a beruházást, hiszen amíg pár hónapja csak tervezték az építkezést, most már szinte kész iskolaépületben vezethettek körbe. Meglátása szerint mivel alapos munkát végeztek a kivitelezők, így elkészülte után minden feltétel adott lesz, hogy minőségi oktatásban és nevelésben legyen részük a madarasi diákoknak. Reményei szerint az új tanévet már az új épületben kezdik az elemista diákok, azonban a régi, felújított, egyházi tulajdonban lévő épületet sem hagynák kihasználatlanul – ugyanis szakoktatás elindítását tervezik a községben.

Az áprilisban elkezdett beruházást – a kért két hetes hosszabbítás révén – az év végéig kell befejezni. Mint arról Bíró beszámolt, ez határidőre meg is történik, hiszen még szerdán elindították az elemi iskola épületének átadási folyamatát. A több mint 2,3 millió lejes építkezést a madarasi önkormányzat a Regionális Operatív Program keretében leadott pályázata révén valósította meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés