Elfogadták Csíkszereda jövő évi költségvetését

Százötven millió lejből fog gazdálkodni 2015-ben a csíkszeredai önkormányzat. A város költségvetését rendkívüli ülésén fogadta el kedden az önkormányzati képviselő-testület. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szerint a jövő év a beruházások csúcséve lesz a megyeszékhelyen.

Barabás Hajnal

2014. december 23., 20:572014. december 23., 20:57

2014. december 23., 21:002014. december 23., 21:00

A csíkszeredai önkormányzati képviselők egyöntetűen fogadták el a 2015-re vonatkozó városi költségvetést a keddi rendkívüli ülésükön. Közel 127 millió lejes bevétellel számoltak, ehhez adódik hozzá az idénről megmaradt 23 millió lejnyi maradványösszeg. A testület e számok tükrében a kiadást 150 millió lejre becsülte. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere úgy értékelte, a 2015-ös év a beruházások csúcséve lesz. „A legnagyobb volumenű beruházás a tömbházak hőszigetelésének folytatása lesz, ennek értéke 45 millió lej, ebből a város 9 millió lejt biztosít” – részletezte a polgármester. Továbbá szeretnék befejezni a Szász Endre utca, valamint Hargitafürdő teljes felújítását, ugyanakkor tervben van a Gyermek sétány, illetve a Borvíz utca rendbetétele is. A beruházásokra egyébként több mint 70 millió lejt szántak, ebből 41 millió lej uniós finanszírozás, 29 millió lej pedig a város saját költségvetéséből számított finanszírozás.

A napirendi pontok között szerepelt az a határozattervezet, amely a természetes személyek esetében tíz százalékkal csökkenti januártól az épületadót. Az RMDSZ frakció által javasolt tervezetet is egyhangúlag szavazta meg a testület. Ezzel párhuzamosan jóváhagyták, hogy jövőtől a jogi személyeknek is járjon a tízszázalékos kedvezmény, amennyiben március 31-ig befizetik az adót. 

A 2014-es költségvetést januárban fogadták el, idén is 150 millió lejből gazdálkodott a város. A jövő évi büdzséről azért döntöttek ilyen korán, mert az önkormányzat legtöbb esetben pályázati rendszerben nyújthat támogatást kulturális, szociális, valamint sportprogramokra. Antal Attila alpolgármester elmondta, így, hogy már decemberben elfogadták a költségvetést, időben meg tudják hirdetni a jövő évi pályázati kiírásokat, ugyanis visszamenőleg már nem lehet támogatást nyújtani. A költségvetés elfogadásával egy időben tehát a kulturális, szociális és sportprogramokra is megszavazták a támogatást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés