
Fotó: Gecse Noémi
A hálózat mintegy hetven százaléka felújításra szorul. A szakemberek szerint az elektromos vezetékek sok helyen annyira elavultak, hogy azokat már nem érdemes toldozni-foldozni, mert nagyon sokba kerülnek a javítási munkálatok. A felújított városrészeken is gyakoriak a meghibásodások – írja hétfői címlaptörténetében a Csíki Hírlap.
2015. szeptember 21., 10:412015. szeptember 21., 10:41
Több alkalommal is előfordult, hogy az eurómilliókból felújított csíkszeredai városközpontban az újonnan kialakított közvilágítási hálózat kikapcsolt: például a központi parkban, ahol a múlt héten ismét nem világítottak a köztéri lámpák. Ez a közvilágítási rendszer még jótállás alatt van, és a meghibásodásokért annak kiépítője, a csíkszeredai Start Duo Kft. felel. Tamás István, a cég ügyvezetője a Csíki Hírlap megkeresésére közölte, a problémát ezúttal az okozta, hogy ismeretlenek megrongálták a park Mihail Sadoveanu utca felőli oldalán található elektromos kapcsoló- és elosztószekrényt. „Mi a munkálatra jótállást vállaltunk, de a rongálásra nem, ugyan még nem egyeztettünk az önkormányzattal, de mindenképpen kijavítjuk a hibát” – mondta az ügyvezető. Ezt is meg is tették, mert már péntek éjjel újra világítottak a lámpák.
A lap arról is kérdezte a cégvezetőt, hogy mi volt az oka annak, hogy a városközpontban oly sokszor nem működött a közvilágítás, a Start Duo Kft. vezetője azt válaszolta, hogy egy meghibásodott vezeték okozta az áramkiesést. Korábban azzal indokolták a gyakori áramkimaradást, hogy a közvilágítási rendszer túlságosan érzékeny érintésvédelemmel van ellátva, de mint utóbb kiderült, egy földben lévő sérült kábel okozta a problémát. A központi park Sapientia Egyetem felőli oldalán található villanyoszlopot a felújítási munkálatok idején kiütötte egy autó, ekkor sérült meg a tövében lévő villanyvezeték, ez pedig az idő folyamán beázott és gyakori áramkiesést okozott. „Augusztus elején elhárítottuk ezt a problémát, azóta nem volt gond a közvilágítással” – osztotta meg Tamás István.
A felújított városközpont közvilágítási hálózatát leszámítva, amely jelenleg még jótállás alatt van, Csíkszereda köztéri világításának karbantartását az Electric Inst. Kft. végzi. Lakatos László, a cég igazgatója elmagyarázta, hogy 2006-ban egy törvényi rendelkezés következtében adta át az Electrica Rt. áramszolgáltató a közvilágítási hálózatot az önkormányzatoknak. „Ebben a hálózatban olyan régiek a kábelek, hogy még ők sem tudták, hol húzódnak pontosan. Amikor egy égő kialszik, azt kell megállapítani először, honnan van betáplálva. A felújítások során kialakított új hálózatokkal nincs gond, de a köztes rendszer, amit átvettünk, elég problémás. Az utolsó felmérés alapján Csíkszereda közvilágítási hálózatának hozzávetőleg 30 százaléka van felújítva, 70 százaléka még a régi” – magyarázta az igazgató.
Lakatos szerint jelenleg a legnagyobb probléma a Temesvári sugárút régi hálózatával van. „Már nem érdemes toldozni-foldozni ezt a régi hálózatot, nem éri meg a javítási költség, annyira tönkre vannak menve a kábelek, jobb lenne felújítani” – véli a cég vezetője. Hozzáfűzte, a város költségvetésébe belefoglalták a beruházásra szánt pénzt, ugyanakkor az ilyen munkálatokra versenytárgyalást kell kiírnia az önkormányzatnak, csak azután kerülhet sor a felújításra.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!