
A vásárló és a vállalkozó számára is kedvező egységes hűségpontrendszert vezetnének be Székelyudvarhely után Csíkszeredában is. A kártyával és okostelefonnal is használható Unipoint elnevezésű hűségpont-alapú szolgáltatást szerdán ismertették a helyi vállalkozókkal a csíkszeredai Lázár Házban.
2015. június 03., 18:382015. június 03., 18:38
Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja bevezetőként elmondta, folytatják azt a sorozatot, amelynek keretében a közösség számára is fontos termékek, üzleti ötletek bemutatására biztosítanak lehetőséget az üzleti reggeli kötetlen formájában. Legutóbb a Sic Card – Székelyföldi Diákigazolványt mutatták be a Lázár Házban, a szerdai találkozón pedig az Unipoint hűségpontrendszerrel ismerkedhettek meg a résztvevők.
Lukács László, a Chronos Consulting Kft. ügyvezető igazgatója számolt be arról, hogy a hűségpont-alapú rendszert egy éve kezdték el kifejleszteni Amerikába elszármazott székelyföldiek magyarországi szakemberekkel közösen. Gyakorlatilag a hűségpontok gyűjtésének módját forradalmasították, egyrészt azáltal, hogy létrehoztak egy okostelefonra letölthető mobil alkalmazást (az Unipoint applikáció ingyenesen letölthető a Google Play Áruházából), másrészt kézzel fogható, műanyag kártyával is működik a rendszer, amellyel szintén pontokat lehet gyűjteni az UNI elfogadóhelyeken. Előnye, hogy egyetlen kártyával az összes rendszerhez csatlakozott üzletben, intézményben lehet hűségpontokat szerezni, a kedvezményt viszont csak az adott egységben lehet levásárolni.
„Nagyon leegyszerűsítettük a rendszert, ennek értelmében egy pont egy lejnek felel meg. Ha valaki 100 lejre vásárol, és érte például 5 százalékos engedménynek megfelelő 5 pontot kap, akkor a legközelebbi vásárlásakor 5 lejjel kevesebbet kell fizetnie az adott egységben” – magyarázta Lukács. A kedvezmény mértéke vállalkozásonként változik. Lukács megfogalmazása szerint a vásárló így olcsóbban vásárol, a vállalkozó pedig „visszacsalja” ügyfeleit, ezáltal növeli az üzleti forgalmát, gyakorlatilag mindenki jól jár. A rendszert közel egy hónapja Székelyudvarhelyen vezették be először, jelenleg 5000 kártya van ott forgalomban. Csíkszeredában is helyi üzleti partnereket keresnek a hűségpont-alapú szolgáltatásukhoz. A rendszerről részletesebben az Unipoint.ro weboldalon olvashatnak.
Jelentősen bővül a térfigyelő rendszer Csíkszeredában: a város területén 131 helyszínen 193 térfigyelő kamerát szerelnek fel a következő hónapokban.
Kiskorú által irányított lovasszekér ütött el egy idős férfit szombaton este Kászonaltízen; a tettes elhagyta a helyszínt, de a hatóságok hamar rátaláltak – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Elszaporodtak a rágcsálók Csíkszereda egyes részein: főként a városközpontban okoznak gondot a patkányok és az egerek, de más városrészeken is jelen vannak. A szakemberek szerint ellenük csak rendszeres és összehangolt irtással lehet hatékonyan fellépni.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
szóljon hozzá!