
Fotó: Veres Nándor
Közúti balesetek, lopások és rongálások elkövetőinek azonosítására is használták már a csíki településeken működő térfigyelő kamerák felvételeit. Van, ahol csak most szerelik fel a térfigyelőket, máshol már a meglévő rendszer bővítésén gondolkodnak.
2015. február 18., 19:092015. február 18., 19:09
2015. február 18., 20:282015. február 18., 20:28
A Csíkszentgyörgy községben működő térfigyelő kamerák teljes mértékben beváltották a hozzájuk fűzött reményeket – jelentette ki György József. Csíkszentgyörgy polgármestere kifejtette, a több mint fél éve működő térfigyelő kamerák már három rongálási eset elkövetőinek kézre kerítésében segítettek a település vezetőinek. A felvételek által sikerült azonosítani azt, aki leverte a központi park kerítésdeszkáit, azt, aki összetörte az ott található állólámpa világítótestét és azt is, aki letépte a karácsonyfa fényfüzérét. Két esetben „házon belül” oldották meg a dolgot, csupán az egyik rongálásból lett rendőrségi ügy. A kárt mindhárom esetben megtérítették az elkövetők, de a polgármester szerint elsősorban nem az anyagiak miatt fontosak a kamerák, hanem azért, hogy a rongálók érezzék, tettük nem marad büntetlenül.
Meglátása szerint szükséges lenne bővíteni a rendszert, mivel a hétvégén összetörték a községi plébániatemplom melletti éles kanyarban kihelyezett forgalmi tükröt, s habár négy kamera is ki van helyezve a közeli központi park figyelésére, egyik sem azt az útszakaszt pásztázza. Jelenleg hét kamera működik a községben: három Csíkmenaságon, négy a központi parknál. Folyamatban van ugyanakkor további két térfigyelő kihelyezése a község Csíkszereda felőli bejáratánál levő kereszteződéshez, amelyek a rendszámtáblák leolvasására is alkalmasak lesznek. Három hónapnyi történést tudnak visszanézni a felvételek révén, de általában a rongálási ügyeket rögtön észlelik és azonnal reagálnak rájuk.
Csíkszentgyörgyön a rendszeres rongálások tették szükségessé a térfigyelő rendszer felszereltetését és Csíkszenttamáson is a közbiztonság javítása érdekében helyeztek ki kamerákat. Kedves Róbert alpolgármestertől megtudtuk, egy kamera eddig is működött az önkormányzat épületénél, ez egy közúti baleset és egy lopás felderítésében is hasznukra vált. További nyolc, beüzemelésre váró térfigyelő már fel is van szerelve (a település két bejáratánál és a fontosabb útkereszteződésekben), a szakemberek az utolsó beállításokat végzik rajtuk. Az önkormányzat reményei szerint egy héten belül befejezik a munkát és működhet a rendszer.
Szépvízen és Csíkszentmiklóson másfél éve figyelik kamerák az utcákat. Valamikor azzal a céllal döntöttek a térfigyelő rendszer kiépítése mellett, hogy javuljon a közbiztonság, illetve csökkenjen a fa- és terméslopások száma. A tizenegy, éjszakai megfigyelésre is alkalmas infravörös kamera közül hét a községközpont, négy pedig Csíkszentmiklós területéről közvetít. Ferencz Tibor polgármester elmondása szerint, mivel nem folyamatos az internetszolgáltatás, így vannak problémák a kamerákkal, de azok mégis jó szolgálatot tesznek, hiszen a felvételeket már a rendőrség is kérte munkájához. A rendszer bővítésére jelenleg nincs pénzük.
Egyelőre nincsenek térfigyelő kamerák Csíkszentkirályon, habár 2013-ban már tervezte a településvezetőség azok felszerelését. Székely Ernő polgármester kifejtette, mivel egy jól működő, éjszakai felvételeket is készítő rendszer kiépítése sokba kerül, mostanig nem tudtak erre megfelelő összeget elkülöníteni. Szentkirályon a lopások visszaszorítása, a közbiztonság javítása mellett az európai út forgalmának megfigyelése szempontjából is fontosak lennének a kamerák – avatott be Székely.
A csíki községek közül elsőként Csíkmadarason épített ki térfigyelő rendszert a polgármesteri hivatal, még 2012-ben, jelenleg 10 kamera figyeli a felcsíki települést. Mivel a korábbi, rádióhullámot használó megfigyelő rendszer többször is meghibásodott, más megoldás után nézett az önkormányzat – tudtuk meg Bíró Lászlótól. Kifejtette, sikeresen pályáztak az egyik falurész közvilágítási rendszerének felújítására, amely által egyrészt új oszlopokat, ezekre korszerű világítótesteket helyeznek el, illetve új vezetékek kerülnek a földbe. Másrészt a villanyhálózat mellé egy kommunikációs vezetéket is elhelyeznek, amelyet a világítótestek vezénylése mellett biztonsági rendszer üzemeltetésére is lehet majd használni. Ezáltal pedig egy megbízhatóbb rendszert tudnának kiépíteni.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!