Egymásra várnak a munkások

A felújítás alatt álló csíkszeredai Szász Endre utcában még mindig van egy kis szakasz, ahol egyik cég a másikra vár, de van esély a határidő betartására.

Kovács Attila

2015. július 14., 20:412015. július 14., 20:41

Párhuzamosan zajlott a Szász Endre utca felújítása, illetve az ott húzódó régi gázvezeték cseréje tavaly, és ugyanez történt idén is. Nem sikerült jól összehangolni a két munkálatot, a gázszolgáltató által kezdeményezett és végeztetett vezetékcsere miatt tavaly nyár végén félbeszakadt a felújítás, de ugyanez történt idén tavasszal is, mert a régi gázvezetéket az utca egyik oldalán nem iktatták ki, és az átkötéseket nem végezték el. Így az utcafelújítást végző ING Service Kft. májusban több mint egy hónapos kényszerszünetet volt kénytelen beiktatni, és csak június 11-én tudta folytatni a munkát.

Akkor úgy tűnt, elhárultak az akadályok, és az augusztus elejére kitűzött új felújítási határidő betartásával nem lesz gond. Aztán kiderült, mégsincs minden rendben. Mint Buzogány Károly, az ING Service igazgatója  tájékoztatott, az utca egy rövid szakaszán, a Puskaporos és Hóvirág utcák között a gázvezeték átkötése nem történt meg, és ez csak akkor derült ki, amikor ásni kezdtek. „Be is kellett fejeznünk az ásást, mert túl magasan van a vezeték. Most dolgoznak azon a vezeték építői, hogy mélyebbre helyezzék, és az átkötést megoldják, de ez még időbe telik. Nagyon remélem, hogy be tudjuk fejezni, mert nagy kapacitással dolgozunk” – részletezte az igazgató.

Az utca nagy részén elkészült az alapozás, a  terméskő- és a töltőanyagréteget leterítették, kirakták a szegélyköveket a járdák, illetve a parkolóhelyek, valamint a kerékpársáv számára, és mindenütt helyükön vannak a földbe helyezendő elektromos vezetékek számára a védőcsövek. A legnagyobb szakaszon a földnedves betonréteg elhelyezése is megtörtént, a kapubejárókat kockakövekkel rakták ki, következhet a burkolás. A városi költségvetésből finanszírozott felújítás a szennyvízhálózat javítását és az esővíz-elvezető rendszer kiépítését, a járda- és az úttest teljes felújítását, a közvilágítás korszerűsítését, valamint zöldövezetek és biciklisáv kialakítását foglalja magába. A beruházás értéke 2 millió 100 ezer lej.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
Hirdetés