Egykori traktorgyári dolgozók találkoztak

Nevetésektől, régi emlékek felelevenítésétől, csipkelődő poénoktól volt hangos a csíkszeredai Hargita Vendégváró előtere. Amíg a nosztalgiázni érkezettek egymás nevét találgatták a másik fél vonásait vizsgálva, Barabás Juliannától, az esemény szervezőjétől megtudtuk, már évekkel ezelőtt tervezgették egy találkozó megszervezését, akkor viszont még nem tudták, hogyan fogjanak hozzá. Végül az egyik közösségi oldal volt segítségükre, ahol tavaly egy csoportot hoztak létre a volt traktorgyári alkalmazottaknak.
A csoport 260 tagot számlál, akik most már rendszeresebben tudják a kapcsolatot tartani. „Az esténkénti beszélgetéseink során felelevenítettük az együtt töltött éveket, régi fényképek kerültek fel az oldalra. A beszélgetésekbe egyre többen bekapcsolódtak, és felvetődött az a gondolat, hogy jó lenne egy találkozót szervezni. Ekkor határoztam el, hogy megszervezem a nosztalgiabulit” − mondta el Barabás Julianna, akinek a szervezésben nagy segítségére volt Benkő Sándor és Vouciuc Edit is.

A bulin a traktorgyár valamikori zenekara − amely anno nőnapkor, szilveszterkor zenélt − biztosította a jó hangulatot, az előtérben pedig az előkerült régi fényképeket tekinthették meg a jelenlevők. Mint azt az szervezőtől − aki 21 évig, 1975-96 között volt a gyár alkalmazottja − megtudtuk, fénykorában mintegy 4200 dolgozója volt a traktorgyárnak, a rendszerváltás után viszont jelentősen visszaesett ez a szám. S habár nem volt könnyű megszervezni a bulit − volt, aki ellenezte a találkozót −, örül, hogy a megjelentek fontosnak tartották újra találkozni. Reményei szerint még lesz igény hasonló találkozóra.

Gegő Magdolna 18 évet − 1975-93 között − dolgozott a Csíkszeredai Traktorgyárban laboratóriumi vezetőként. Mivel fiatalságának legszebb éveiben tevékenykedett ott, és egy nagyon összeszokott, belevaló társaság vette körül, nagyon szívesen emlékezik vissza azokra az évekre. Amikor meghallotta, hogy találkozót szerveznek, gondolkodás nélkül jelezte, hogy ő is ott lesz. Azért tartotta fontosnak részt venni a nosztalgiabulin, hogy találkozzon a régi munkatársaival, a „traktorosok” közösségével, és feleleveníthessék azokat a „régi szép időket”.

Páll Ferenc Londonból − 2500 kilométerről − utazott haza Szovátára, onnan pedig további 100 kilométert tett meg Csíkszeredáig, hogy valamikori munkaközösségével találkozhasson. Kedvünkért felelevenítette, hogyan és miért kezdett a traktorgyárnál dolgozni: miután befejezte középiskolai tanulmányait, zenélni szeretett volna, erre Csíkszeredában kínálkozott jó lehetőség. Közben beiratkozott a traktorgyár technikumába, ahol fémforgácsolást tanult. Így került 1975-ben a gyár szerszámműhelyébe, ahol nyolc évet, ‘82-ig dolgozott, közben pedig a gyár zenekarát is erősítette. Utána a vendéglátó iparban tevékenykedett, majd 51 éves korában oklevelet szerzett jogtudományból, egy éve pedig Londonban él. S habár a 32 évnyi távollét után kevés arcot ismert fel elsőre, mégis jó lehetőségnek tartotta ezt a bulit, hogy újra találkozhasson régi barátival.

A traktorgyárról
A brassói traktorgyártói ipari központhoz tartozó Autó- és Traktoralkatrészeket Gyártó Vállalat (Întreprinderea de Piese Auto-Tractor – IPAT) 1973-ban alakult meg Csíkszeredában. Az alkalmazottak betanítása, a gyárépület befejezése után 1975-ben kezdte meg működését. Miután az itt készített traktorokat nemcsak az országban, hanem világszerte elismerték, szükségessé vált a csíkszeredai gyár bővítése – ekkor alakult át az Autó- és Traktoralkatrészeket Gyártó Vállalat Csíkszeredai Traktorgyárrá. Indulásakor még csak 50 személy látta el a tennivalókat, az 1980-as évek elején viszont már több ezer, főként helyi alkalmazottja volt a gyárnak. 1990-ben összesen 4200 személyt foglalkoztatott.