Egyetlen onkológus maradt a csíki kórházban

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az onkológiai és az ideggyógyászati osztályokon lenne óriási szükség szakorvosra a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban, de más osztályokon is elkelnének még a szakemberek – nyilatkozta érdeklődésünkre Demeter Ferenc kórházmenedzser. Ezzel együtt úgy értékelte, a helyzet tavalyhoz és azelőtthöz képest is javuló tendenciát mutat.

Molnár Rajmond

2016. szeptember 06., 11:122016. szeptember 06., 11:12

Mint kifejtette, az onkológiai osztályon Csíki Csongor év eleji távozása után két szakorvos maradt. Pár hétre rá egy újabb távozó miatt pedig egy főre csökkent ez a szám, így már jó ideje csak egy szakember dolgozik az onkológián. Az ideggyógyászaton is mindössze egy szakorvos van jelenleg, az viszont jó hír, hogy hamarosan két neurológus lesz ott. Ennek köszönhetően pedig beindulhat a járóbeteg-rendelés az osztályon – mondta Demeter. A kórházmenedzser szerint a két neurológuson kívül még mindenképpen szükség lenne ideggyógyász szakemberekre, hogy megfelelőképpen lefedjék a páciensek igényeit. „A jövő titka, hogy ezek a problémák mikor oldódnak meg. Mi igyekszünk szakorvosokat keresni, és az intézményben megfelelő, vonzó körülményeket biztosítani számukra. Ebben a megyei önkormányzat is partnerünk az orvoslakások vásárlása és építése keretében” – közölte a kórházmenedzser.

A fentebb felsorolt két osztályon kívül még szükség lenne idegsebészre, plasztikai sebészre, gyereksebészre, szájsebészre és szülész-nőgyógyász szakemberekre is – sorolta Demeter Ferenc. Ezeken az osztályokon viszont nincs olyan krízishelyzet, mint például az onkológián – fogalmazott. Azt is megjegyezte, hogy sürgősségi osztályra is szeretnének még orvosokat alkalmazni, tehát vannak még helyek, ahol szépíteni próbálnak a jelenlegi felépítésen.

Az elhangzottak ellenére, országos és megyei viszonylatban nem áll rosszul a sürgősségi kórház a szakorvosok számát tekintve. A szakemberhiány pedig tavalyhoz és azelőtthöz képest is javuló tendenciát mutat – mondta Demeter. Egyébként mintegy tizenháromezer orvos hiányzik a hazai egészségügyi rendszerből, számos városban a legfontosabb kórházi osztályokon – kardiológián, onkológián, intenzív osztályon – nincs szakember – derül ki egy nemrég végzett felmérésből. A Mediafax hírügynökség által ismertetett jelentés szerint nincs olyan megye, ahol ne lennének szabad orvosi állások, egyes térségekben pedig a munkahelyek szinte fele betöltetlen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés