
Fotó: Veres Nándor
Úgy tűnik, mégsem rendeződik a csíkszeredai központi park szélén található fabódék ügye. Katona Gábor, a közterületen álló építmények tulajdonosa ugyanis sokallja a használt területért a csíkszeredai önkormányzat által megszavazott évi négyzetméterenkénti 25 eurós kiindulási árat.
2015. február 04., 19:102015. február 04., 19:10
A csíkszeredai önkormányzat haszonbérleti szerződéssel rendezné a központi park szélén álló faépítmények ügyét, azok tulajdonosának kérésére – számoltunk be erről korábban. Mint írtuk, a közterületre épített, magánkézben lévő bódék „sorsát” úgy oldanák meg, hogy versenytárgyalást írnak ki az érintett telek haszonbérbe adásáról öt évre. Az önkormányzati képviselő-testület arról határozott januári ülésén, hogy kiindulási árként évi 25 eurót kér a telek négyzetméteréért, azzal a feltétellel, hogy öt év után lebontja tulajdonosa az épületet.
Katona Gábor, az érintett építmények tulajdonosa szerint elfogadhatatlan a haszonbérlet négyzetméterenkénti 25 eurós kiindulási ára, véleménye szerint mintegy 10 eurós ár lenne megfelelő, akár öt évre is. Az érintett azt is kifogásolta, hogy le kellene bontatnia öt év után a három faépítményt. Csak abban az esetben egyezne bele a bontásba, ha az önkormányzat saját költségén elvégezné ezt, és kártérítést fizetne érte.
A szóban forgó építményekkel kapcsolatosan jelenleg több bírósági per is folyamatban van az önkormányzat és a tulajdonos között. A fabódékat 2000-ben a Csík Car Kft., az akkori szemételszállítással megbízott cég építette pénztárnak és ügyfélszolgálati irodának, később pedig eladta egy másik cégnek. 2007-ben az építmények a GABY&COMP tulajdonába kerültek, 2012 óta szerepelnek Katona Gábor nevén. Időközben működött benne ruhásüzlet, számítógép- és autóalkatrész-üzlet is.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.
Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.
Őrizetbe vett két csíkszeredai férfit a rendőrség, miután feltételezhetően alkoholt loptak egy helyi vendéglátóegység raktárából.
Kigyulladt kéményt vett észre szolgálat közben egy csíkszeredai buszsofőr, aki azonnal intézkedett és segítséget hívott Csíksomlyón.
szóljon hozzá!