
Fotó: Pinti Attila
Diákok és szüleik számára szervezett előadást a kábítószer-fogyasztás megelőzése érdekében két csíkszeredai iskola.
2014. november 18., 16:552014. november 18., 16:55
A Petőfi Sándor Általános Iskola és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium meghívására kedden délben a diákok számára tartott előadást Csíkszeredában, a gimnázium kápolnatermében Kurdics Mihály, délután pedig a szülőket várták az azonos témájú beszélgetésre. Kurdics Mihály magyarországi nyugdíjas rendőralezredes Csíkszeredában az elmúlt években több alkalommal értekezett a témában. Egy korábbi előadása kezdetén hangsúlyozta, észre kell venni, hogy a kábítószer már nem egy távoli probléma, hanem itt van, minket is érint.
Tájékozódni a problémáról
László Károly, a Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója portálunknak elmondta, a hatodikosok, hetedikesek és nyolcadikosok vesznek részt iskolájukból az előadáson, amelyet azért szerveztek, hogy a gyermekek tájékozódjanak a problémáról. Gáll Ildikó biológia szakos tanár minden évben tart megelőző témájú foglalkozást a gyermekekkel, ő vetette fel az ötletet, hogy hívják meg az előadót, ez pedig a Segítő Mária Gimnáziummal partnerségben meg is valósult – ismertette László Károly.
Tamás Levente, a gimnázium igazgatója is azt mondta, hogy folyamatosan foglalkoznak az iskolában a függőségek, önértékelés, önbecsülés témájával, és korábban kábítószer-ellenes programba is bekapcsolódtak - az előadás ezen tevékenységek folytatása. Az iskola hetedikes, nyolcadikos, kilencedikes diákjai vettek részt Kurdics Mihály előadásán.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.
Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.
Őrizetbe vett két csíkszeredai férfit a rendőrség, miután feltételezhetően alkoholt loptak egy helyi vendéglátóegység raktárából.
Kigyulladt kéményt vett észre szolgálat közben egy csíkszeredai buszsofőr, aki azonnal intézkedett és segítséget hívott Csíksomlyón.
Több lopás és lopási kísérlet is történt az elmúlt napokban Madéfalván, ahol ismeretlenek udvarokra hatoltak be, autókat próbáltak feltörni, és kisebb-nagyobb értékeket vittek el.
szóljon hozzá!