
Fotó: Veres Nándor
Összesítette a fűtéstámogatásra leadott igényléseket Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának szociális osztálya, a megyeszékhelyen 820 igénylést iktattak. Összehasonlításként: három évvel ezelőtt még 2613-an részesültek támogatásban, tavaly pedig már csak 1245-en. Vidéken is csökken az igénylők száma.
2015. november 16., 10:202015. november 16., 10:20
2015. november 16., 10:232015. november 16., 10:23
„Hétfőn küldjük ki a jogosultak végleges listáját a szolgáltatóknak, amelynek alapján megkaphatják a novemberi hónapra a fűtéstámogatást” – közölte a Csíki Hírlap érdeklődésére Biró Edit. Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szociális osztályának vezetője arról számolt be, hogy a pénteki adatok szerint a 820 kérésből 402-en távhőre, 309-en földgázra, 58-an villanyenergiára, 57-en pedig fával való fűtésre kértek támogatást.
„Eddig 28 esetben utasítottuk el a kérelmet, mert az ellenőrzés során kiderült, nem jogosult valamilyen okból a pótlékra. Például azért, mert rendelkezik autóval, vagy mert meghaladta az egy főre eső jövedelme a megszabott legfelső határértéket” – magyarázta az osztályvezető.
Ugyanakkor olyanok is akadtak, akiknek a hiányos dokumentációja miatt utasították el az igénylését, ők, elesnek a novemberi támogatástól, de amennyiben időben pótolják a hiányosságokat, decemberre megkaphatják azt. A fűtésidény ideje alatt november és március között folyamatosan lehet még igényelni fűtéstámogatást, aki az adott hónap 20-ig leteszi a kérést, az a következő hónapra részesülhet a pótlékban. Csíkszeredában egyébként három évvel ezelőtt 2613-an részesültek támogatásban, tavaly mindössze 1245-en, idén már alig 820-an.
Becze Attila, Csíkcsicsó polgármestere a Csíki Hírlap kérdésére elmondta, folyamatosan veszik át a kéréseket, eddig 110-en igényeltek támogatást fával való fűtésre. Tavaly valamivel többen, azaz 170-en részesültek pótlékban a községben. Idén azért kérhettek kevesebben, mert szigorítottak a jogosultsági feltételeken, a támogatást a rászorulóknak kell adni – fogalmazott a polgármester.
Szintén csökkent a támogatásban részesülők száma Csíkkozmáson is. Tavaly közel 170 szociális segélyben részesülő család, illetve 73 nyugdíjas kapott pótlékot, idén az utóbbi kategóriából mindössze 46-an igényeltek támogatást, azonban az, aki egész fűtésidényre igényel támogatást, még e hónap 20-áig benyújthatja kérését a községházára. Csiszér Rozália, a csíkkozmási polgármesteri hivatal munkatársa elmondta, a 173 szociális segélyben részesülő család már október végén megkapta az öt hónapra szóló 290 lej értékű fűtéssegélyt. „Akadtak olyanok, akik nem hosszabbították meg az igénylésüket a szociális segélyre, amint ezt rendezik, úgy ők is megkapják a támogatást. A 46 kisjövedelmű nyugdíjas is a hónap végéig részesülhet egyszerre mind az öt havi támogatásban, ők jövedelemtől függően 15-54 lej közötti összegre jogosultak havonta.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!