Csintalan László lesz a csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Csintalan László kanonok, főesperes, csíkdelnei plébános lesz a 2016-os pünkösdi búcsú ünnepi szónoka – tájékoztatott Borsodi L. László, az erdélyi ferencesek sajtóreferense, közzétéve egyúttal a liturgikus zarándoklat programját is.

Székelyhon

2016. március 08., 13:212016. március 08., 13:21

2016. március 08., 17:282016. március 08., 17:28

Csintalan László 1950. április 11-én született Csíkszépvízen ötgyermekes kántortanító családban. Elemi, általános és középiskolai tanulmányait a mai Márton Áron Főgimnáziumban végezte. 1969-ben érettségizett, és ugyanebben az évben jelentkezett a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolára. 1975-ben szentelte pappá Márton Áron püspök.

Papi pályájának állomáshelyei a következők voltak: 1975–1978 között a Brassó-belvárosi, 1978-tól 1980-ig a kolozsvári Szent Mihály-plébánián szolgált segédlelkészként, 1980-ban Brád plébánosa lett, 1981–1987 között a Csernakeresztúrhoz tartozó Piskitelepen a madéfalvi veszedelemkor Bukovinába került és onnan 1911-ben visszatelepített székelyeknek volt a lelkipásztora. 1987–1988-ban Besztercén, 1988–1989-ben Madéfalván volt plébános. 1989-ben Bálint Lajos érsek úr (akkor még segédpüspök) előbb a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskola magyartanárának, majd a kommunista rendszer bukása után, 1990-ben az iskola igazgatójának nevezte ki, 1991-ben pedig az induló római katolikus líceumi szemináriumok tanfelügyelője is lett. 1996–2007 között Sepsiszentgyörgyön a Szent Gellért-plébánia plébánosa volt, közben 2002-től 2007-ig a Sepsi-Barcaság főesperesi kerület főesperesi tisztségét is betöltötte. 2007-től 2009-ig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János-plébánia plébánosa, egyben a Maros-Küküllő főesperesi kerület főesperese volt. 2009-től Csíkdelne–Csíkpálfalva lelkipásztoraként szolgál. Papi jelmondata: „Szeretettel szolgáld Istent és embertársaidat!”

A pünkösdi zarándoklat liturgikus programja

Május 13-án, pénteken az este 7 órakor kezdődő szentmise nyitja meg a csíksomlyói pünkösdi zarándoklatot. A szentmisét követően a kegytemplomban egész éjszakán át tartó virrasztás kezdődik. Május 14-én, szombaton reggel 7-kor és 8-kor, valamint este 7 órakor lesznek szentmisék a kegytemplomban.

A papságot, a búcsú szimbólumának tekintett labarumot és a pápai kisbazilika-jelvényt kísérő kordon délelőtt fél 11-kor indul a kegytemplom előtti térről az ünnepi szentmise helyszínére, a Kis- és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe a Hármashalom oltárhoz. A délután fél 1-kor kezdődő ünnepi szentmisét – amelyet a Duna Televízió élőben közvetít – Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Főegyházmegye érseke mutatja be. Szentbeszédet mond Csintalan László csíkdelnei-csíkpálfalvi plébános. A kegytemplomban az este 7 órakor kezdődő pünkösdelőesti szentmisét követően, 8 órától reggelig tartó virrasztás lesz.

Május 15-én, vasárnap, pünkösd ünnepén a szentmisék a kegytemplomban reggel 7-kor, 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor lesznek. Május 16-án, hétfőn, pünkösd másodnapján a szentmisék a kegytemplomban szintén ünnepi sorrendben lesznek: reggel 8-kor, délelőtt fél 11-kor és este 7 órakor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 24., péntek

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson

Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.

Nagyszabású rendőrségi akció, több ezer lej bírság Csíkkozmáson
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában

Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.

Caola-gyáregység nem, de a kőzetgyapotgyár épül Csíkszeredában
2026. április 23., csütörtök

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván

Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.

Közel 600 lövedéket robbantottak fel Csíkkarcfalván
2026. április 22., szerda

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában

Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.

Tömbházakat szigetelnek a Lendület sétányon Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek

Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.

Csúszik a csíkszeredai megyeháza felújítása, de a legfontosabb munkákkal időben elkészülhetnek
2026. április 21., kedd

Szent György Napok lesznek Csíkszentgyörgyön

Kulturális és közösségi programokkal ünnepelnek Csíkszentgyörgyön, a Szent György Napokat április 24. és 26. között szervezik meg.

Szent György Napok lesznek Csíkszentgyörgyön
2026. április 20., hétfő

Vészhelyzetekre készítik fel az időseket az Ezüst Akadémia előadásán

Újraindult az Ezüst Akadémia előadássorozat Csíkszeredában, ez alkalommal Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat vezetője tart előadást. A résztvevők elméleti és gyakorlati tudással is gazdagodhatnak.

Vészhelyzetekre készítik fel az időseket az Ezüst Akadémia előadásán
Hirdetés
2026. április 17., péntek

Betörtek egy csíkszeredai vendéglátóhely raktárába alkoholt lopni

Őrizetbe vett két csíkszeredai férfit a rendőrség, miután feltételezhetően alkoholt loptak egy helyi vendéglátóegység raktárából.

Betörtek egy csíkszeredai vendéglátóhely raktárába alkoholt lopni
2026. április 17., péntek

Önkéntes tűzoltóként is helytállt a csíkszeredai buszsofőr

Kigyulladt kéményt vett észre szolgálat közben egy csíkszeredai buszsofőr, aki azonnal intézkedett és segítséget hívott Csíksomlyón.

Önkéntes tűzoltóként is helytállt a csíkszeredai buszsofőr
2026. április 16., csütörtök

Csíkdánfalva után most Madéfalván garázdálkodnak ismeretlen tolvajok

Több lopás és lopási kísérlet is történt az elmúlt napokban Madéfalván, ahol ismeretlenek udvarokra hatoltak be, autókat próbáltak feltörni, és kisebb-nagyobb értékeket vittek el.

Csíkdánfalva után most Madéfalván garázdálkodnak ismeretlen tolvajok
Hirdetés