
Fotó: Veres Nándor
Kincses Előd Marosvásárhely fekete márciusa című könyvét mutatták be szerdán délután a csíkszeredai Corvina könyvesházban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében.
2015. március 25., 20:292015. március 25., 20:29
2015. március 26., 12:532015. március 26., 12:53
„Azt hiszem, hogy Kincses Elődöt lényegesen többen ismerik, mint azt ő szeretné, és ezeknek fele sem ismeri annyira, mint kellene. Gondoljunk csak arra, hogy voltak idők, sőt, talán most is ilyen időket élünk, amikor a Kincses név éppen úgy titokszó volt bizonyos romániai körökben, mint a Tőkés vagy a Király” – fogalmazott az eseményen György Attila író.
A harmadik, bővített kiadású kötet magyar és román nyelven is megjelent. Kincses Előd elmondta, szerette volna, ha a Marosvásárhely fekete márciusa román változatát egy román kiadó adja ki, de sajnos azok megtagadták, arra hivatkozva, hogy sokba kerül. Így az is a Kriterion könyvkiadónál jelent meg. „Azért szerettem volna, ha egy rangos román kiadó adja ki, hogy legalább a románság érdeklődő része tudja meg az igazat a fekete márciusról. Mert aki nézi ezeket a borzasztó román hírtelevíziókat, egyebet nem lát, minthogy a bestiális magyarok csapkodják a földön fekvő Cofariut. Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy Cofariu volt a földön fekvő áldozat. Ezt a témát is taglalom a könyvemben. Ami számomra szintén bosszantó dolog, az már magyar részről történik: egy szerzőpáros írt egy könyvet a fekete márciusról. Elmagyaráztam nekik, mennyi tévedést tartalmaz, de továbbra is azt szajkózzák, hogy helyi szervezés volt, és nem volt pogromkísérlet. Ezt egy jogász tudja megállapítani, egy történész ilyesmibe nem kellene belekotyogjon. Azt az álláspontot képviselni, hogy ez egy helyi dolog volt, az történelemhamisítás” – mutatott rá.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.
szóljon hozzá!