
Fotó: Veres Nándor
Indul az RMDSZ csíkszeredai előválasztásán Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke – ezt ő jelentette be keddi sajtótájékoztatóján. Hozzátette: ha Ráduly Róbert Kálmán RMDSZ-színekben indulna az előválasztáson, ő visszalép.
2016. március 08., 16:322016. március 08., 16:32
2016. március 11., 19:422016. március 11., 19:42
Mint mondta „a hargitai megyeszékhely nem maradhat gazdátlanul, új lendület kell Csíkszeredának”, ezért döntött úgy, hogy indul az RMDSZ-es polgármesterjelöltséget eldöntő előválasztáson.
„Tizenhat évet dolgoztam a megyei tanácsnál, végigjártam azt a bizonyos ranglétrát. Megyei tanácsosként kezdtem, majd alelnök és megyei tanácselnök is voltam” – emlékeztetett. Hangsúlyozta, széles kapcsolatrendszert épített ki Bukaresttől Brüsszelig és a különböző nagykövetségekig, így polgármesterként kamatoztatni tudja ezeket. Kitért arra is, hogy városvezetőként rajta kívánja tartani a szemét a megyei önkormányzaton. Azt is közölte, a lépéséről egyeztetett a csíkszéki RMDSZ-es polgármesterekkel és a szövetség országos vezetőivel, akiktől bizalmat kapott az előválasztáson való induláshoz.
Ha Ráduly indul, Borboly visszalép
Újságírói kérdésekre válaszolva szögezte le, ha az RMDSZ-előválasztási jelentkezési időszak lejárta előtt, azaz március 15-ig Ráduly Róbert Kálmán korábbi polgármester is indul, akkor ő visszalép a tisztség megpályázásától. A kérdésre, hogy mi lesz a megyei tanács elnöki tisztségének a további sorsa, a következő választ kaptuk: „Az majd később fog kiderülni. Bízunk benne, hogy ez a jelöltség hozzá fog segíteni, hogy továbbra is RMDSZ-es elnöke legyen Hargita Megye Tanácsának.”
Az RMDSZ csíkszeredai előválasztására a jelentkezési határidő március 15., 15 óra, az állóurnás szavazást pedig április 10-én tartják.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.