
Fotó: Veres Nándor
Csíkszékről is indítanak autóbuszokat a március 10-ei marosvásárhelyi tüntetésre – közölte Tiboldi László, az Erdély Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető alelnöke pénteken Csíkszeredában tartott sajtótájékoztatóján.
2016. március 04., 18:382016. március 04., 18:38
2016. március 04., 18:402016. március 04., 18:40
A megyeszékhelyről csütörtökön 12 órakor indulnak a buszok az Erőss Zsolt Aréna előtti parkolóból. A környező településekre is megpróbálnak járműveket irányítani, amennyiben igény van rá. Az autóbuszokkal való utazáshoz előzetes bejelentkezés szükséges, amelyet a csíkszeredai Demokrácia Központban lehet megtenni – mondta Tiboldi. „Bejelentkezésnek egy 10 lejes egyéni hozzájárulás minősül. Ez egy jelképes összeg” – tette hozzá.
„Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – akárcsak az előző években – most is arra kér minden igaz magyar és székely embert, hogy menjen el, vegyen részt ezen a tiltakozáson. Mutassuk meg, fontos számunkra, hogy szabadon éljünk ezen a földön” – közölte Tőke Ervin, az EMNP csíkszéki elnöke.
A Székely Nemzeti Tanács által szervezett marosvásárhelyi megemlékezés délután 16 órától ünnepi köszöntőkkel és kulturális műsorral kezdődik a Székely Vértanúk emlékművénél. A szervezők számításai szerint a tömeg háromnegyed 6-kor az egykori Szentgyörgy utcán a főtérre, a kormányhivatal elé vonul. A tiltakozó akciónak 19 órakor kell véget érnie. A szervezők mintegy negyvenezer székelyföldi jelenlétére számítanak.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!