Háromnapos rendezvénnyel várták Pálfalvára az érdeklődőket, a Pálfalva Egyesület és a helyi tanács szervezésében a hétvégén tartották ugyanis a VI. Csíkpálfalvi Falunapokat.
2016. június 12., 17:592016. június 12., 17:59
Péntek este a Székelység története című tankönyv bemutatóján vehettek részt a helybéliek, a szombati nap programjával inkább a fiatalokat szólították meg a szervezők. „Úgy próbáltuk összeállítani a programot, hogy megmozgassuk a fiatalabb nemzedékeket is. A vasárnapi programok inkább az idősebb korosztálynak szóltak. Figyeltünk arra, hogy mindenki tudjon kikapcsolódni, illetve bekapcsolódni a programokba” – fogalmazott Bakó Zoltán, az egyik főszervező.
Szombat délelőtt a Márton Ferenc Általános Iskolánál kézműves foglalkozásokon vehettek részt a gyerekek, de szerveztek számukra gyermekfoci-bajnokságot, és nagy sikere volt a lábbal hajtós gokart ügyességi versenynek is.
Ezúttal is eleredt egy-egy zápor, de ez sem szegte kedvét a fiataloknak, hogy szombaton ellátogassanak a rendezvény fő helyszínére, a pálfalvi sportpályára, ahol este olyan fellépők szórakoztatták a közönséget, mint az Open Stage paródiaegyüttes, illetve Antal Timi, az X-Faktor tehetségkutató műsorból ismert énekes. A nap szabadtéri bulival zárul.
Vasárnap a lovas rendezvényeké volt a főszerep, reggel nyolckor rezesbanda által kísért lovas felvonulás szerepelt a programban, délután a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület lovasbemutatót tartott és fogathajtóversenyt is hirdettek.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!