Csíki iskolások nyertek Csodasarkat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Három csíkszeredai kisiskolás vehette át csütörtökön a magyar kormány által immár harmadszor meghirdetett Miénk a város! elnevezésű játéksorozat díjait. A nyerteseknek a József Attila Általános Iskolában adták át a jutalmakat.

Molnár Rajmond

2015. december 10., 22:272015. december 10., 22:27

Idén több mint háromezer játékos vett részt a magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága által életre hívott Miénk a város! elnevezésű játékon. A sok játékosnak köszönhetően rengeteg külhoni magyar intézmény nyert csodasarkot osztályközösségének, amely mintegy 100 ezer forint értékben tartalmaz játékokat és gyerekkönyveket. További intézmények 50 ezer forint értékű játékcsomagot kaptak, valamint rengeteg versenyző egy-egy gyermekkönyvvel lett gazdagabb. A 6-10 éves gyerekek négy héten keresztül oldottak meg feladatokat az interneten. A nyertesek egyéni kitartásukkal és tehetségükkel mutatták meg, hogy már gyerekkorban is tehetnek közösségükért. A játéksorozat csíkszeredai nyertesei a József Attila Általános Iskolában vehették át díjaikat, Szarka Gábor konzul közvetítésével.

Csíkszeredából Majla Dorka, a József Attila Általános Iskola előkészítő D osztályos tanulója
nyert csodasarkot osztályközössége számára. „Egy csocsóasztalt látok, egy doboz könyvet és egy doboz játékot. Ezek azok a játékok, amelyeket a közösséged is megnyert a te játékod által. Mivel te játszottál, egy könyvet és egy játékot tegyél el a magad részére” – szólt a fődíj nyerteséhez a konzul. Könyvjutalomban részesült Majla Panna, a József Attila Általános Iskola II. D osztályos diákja, aki egyébként az előbb említett Dorka testvére. Ugyancsak könyvjutalmat kapott Kiss Balázs, a Nagy Imre Általános Iskola I. C osztályos tanulója. 

Az eseményen többek között részt vettek a gyerekek tanítói és lehetőség szerint szüleik is, a diáksereg előadással is készült, a díjak átadása után tanáruk irányításával verseket szavaltak és gitárszó mellett együtt énekeltek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés