Csík mint a székelyföldi ösztöndíjas festők központja

– Miért létesítették az úgynevezett székely ösztöndíjat?

– A történet úgy kezdődik, hogy a bécsi döntés után, az akkori magyar kultuszminisztérium két jeles vezetője, Hóman Bálint és az őt váltó Szinyei Merse Jenő meghirdetett egy székelyföldi ösztöndíjat. Az a terület ugyanis, amely a trianoni döntés nyomán 22 évig el volt vágva az anyaországtól, eltávolodott tendenciákban és művészeti akarásokban. Ezt akarták összehozni, illetve egyben össze is szerették volna vetni, hogy mi a különbség az erdélyi és a magyarországi művészeti törekvések között. 1941–1943 között 22 művészt, elsősorban festőket részesítettek tanulmányi ösztöndíjban. Ők már főiskolát végzett festők voltak, illetve utolsó éves hallgatók. Két hónapra fejenként 600 pengő ösztöndíjat kaptak. Ez akkoriban jelentős összegnek számítottak, egy tanítói fizetés 150 pengő volt. A kapott ösztöndíjból így teljesen el tudták látni magukat, utazást, kosztot, albérletet tudtak fizetni, cserébe legalább öt munkát kellett beadjanak.

– Úgy értesültem, hogy ezeket ki is állították akkoriban, de Székelyföldre már a tárlat nem jutott el. Mi történt?

– Igen, a budapesti Szépművészeti Múzeumban, illetve Kolozsváron ki is állították ezeket a képeket, de a tervezett székelyföldi vándortárlat már nem jött létre. Kolozsvárról 1944 márciusában indult útjának az a szerelvény, amely a 101 képből álló tárlatot szállította Sepsiszentgyörgy felé, de a kiállítás meghiúsult. Az is megtörténhetett, hogy meg sem érkezett a műtárgyakat szállító vonat, illetve olyan feltételezések is léteznek, hogy a Székely Nemzeti Múzeumban égett el az ott összegyűjtött anyaggal együtt, tudniillik az épület a második világháborúban bombatámadás áldozata lett. Én úgy becsülöm, hogy körülbelül félezer munka készülhetett abban az időszakban, hiszen a jelenlegi tárlaton negyven Hincz Gyula-festményt és akvarellt láthatunk.

– Hincz Gyulán kívül kik voltak azok a művészek, akik ebben az ösztöndíjban részesültek?

– A teljesség igénye nélkül említeném Duray Tibort, Koffán Károlyt vagy Onódi Bélát, illetve erdélyi alkotók is jártak Székelyföldön, mint Gy. Szabó Béla, Ferenczy Júlia és András László. Az az érdekesség, hogy ezek az alkotók általában Csíkban kötöttek ki. Nem véletlen ez, hiszen sokuk a főiskolai évek idején Budapesten összeismerkedett, együtt alkotott zsögödi Nagy Imrével. Hincz Gyula festő is Nagy Imre zsögödi portáján vendégeskedett. Továbbá sokan Csíksomlyón a műpártoló Gál Ferenc családjánál szálltak meg, például Mágori Varga Béla hagyott náluk munkákat. Szerintem épp ezért a székelyföldi ösztöndíjasok képeinek a Csíki Székely Múzeumban lenne leginkább a helyük.

– A kiállított képek alapján, mintha arra lehetne következtetni, hogy egyfajta dokumentarista szemlélet vezérelte az ösztöndíjas alkotókat...

– Igen, nemcsak tájképeket festettek, hanem vannak itt néprajzi vonatkozású képek és alakos kompozíciók is – ahogy látható a mostani – tárlaton is, Hincz Gyula csángókat ábrázolt népviseletben. Tulajdonképpen ezek az alkotók leképezték az akkori székelyföldi állapotokat. Voltak dokumentarista törekvések, de azért ezek társultak az alkotói szabadsággal. A jelenlegi kiállítás egyik festményén, amely a Békási-szorost ábrázolja, érzékelhető az alkotó absztrakt hozzáállása: Hincz Gyula nemcsak azt a tájat festette meg, amelyet látott, hanem hozzátette a maga elképzeléseit is, így végeredményként egy festői látomás született.