
Fotó: Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség
Csinódra szeretett volna gépkocsival eljutni egy magyarországi család csütörtök délután, végül egy Menaság melletti erdei úton kötöttek ki. Autójuk beragadt a sárba. A vadállatoktól való félelmükben a sürgősségi hívószámon kértek segítséget – számol be közleményben a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség.
2016. augusztus 19., 12:502016. augusztus 19., 12:50
Eltévesztették a csinódi letérőt, majd egy nehezen megközelíthető erdei úton az áthatolhatatlan sárban beragadt a járművük, ráadásul a Citroën Xsara Picasso jobb első kerekén defektet is kapott, így mozdítani sem tudják az autót. Félnek, nehogy veszélyes vadállatok bukkanjanak fel – értesítette a 112-es sürgősségi hívószámot délután 4 óra 15 perckor a háromtagú család.
A segélykérésre reagálva négy hegyi csendőrt küldtek a család felkutatására. Bár helyismeret hiányában tartózkodásuk helyét nem tudták leírni, a segélyhívó diszpécserének elmondták, hogy egy templom mellett haladtak el, mielőtt rátértek az erdei útra. Ez az információ elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy 5 óra után 20 perccel megtalálják a segélyhívást kezdeményező nőt, férjét, illetve tízéves gyermeküket.
A csendőrök segítettek a defekt kijavításában, a szolgálati Dacia Dusterrel pedig kivontatták a sárból a beragadt Citroënt, végül a menasági főútig kísérték a családot. Szállásukra biztonságban visszaérve megköszönték a hegyi csendőrök közreműködését.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!