Csak részben halad a hőszigetelés Csíkszeredában

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nem halad mindenütt a kellő ütemben a csíkszeredai tömbházak idén elkezdett hőszigetelése, két helyszínen el sem kezdték a munkát. Noha egy nemrég lezárult közbeszerzési eljárás befejeztével újabb tizenegy társasház külső szigetelésére kötöttek szerződést, egy másik licit eredményét egyik jelentkező megóvta, így késleltetve a folyamatot.

Kovács Attila

2015. június 08., 19:252015. június 08., 19:25

Több mint egy hónapja dolgoznak Csíkszeredában hat tízemeletes toronyház hőszigetelésével a közbeszerzési eljáráson nyertes bukaresti Eol Facility cég alkalmazottai. A legtöbb esetben már kicserélték az ablakokat is, most a falak külső burkolása folyik. Kérdésünkre egyik érintett, a Tető utca 17-es tömbház lakástulajdonosait képviselő egyesület elnöke, Török Piroska azt mondta, a munkálat elég jó ütemben halad. „Pillanatnyilag az ablakokra várunk, ez nem az építő hibája, hanem még nem készültek el, a héten ígérték, hogy megkapjuk ezeket. Jól dolgoznak, munka végeztével rendet hagynak, a hulladékot konténerbe gyűjtik” – számolt be a tapasztalatokról az elnök.

Nem ilyen jó a helyzet viszont két másik tízemeletes tömbháznál, a Majláth Gusztáv Károly tér 1. és a Testvériség sugárút 14. szám alatt, amelyeket szintén ugyanez a cég kellene szigetelje. Bár több mint egy hónapja el kellett volna kezdeni a munkát, nem történt semmi. Bulbuk Márton mérnök, a polgármesteri hivatal részéről kinevezett projektfelelős kérdésünkre azt mondta, a cég nem hivatkozott semmire a késlekedés kapcsán, egyszerűen nincs elég alkalmazottjuk. A késés miatt a múlt héten figyelmeztető levelet küldtek nekik. A Majláth Gusztáv Károly 1. szám alatti tömbháznál kifüggesztették ugyan korábban az ütemtervet, és egy konténert is odavittek, de ennyi történt mindössze – mondta Bölöny Ferenc, a lakástulajdonosi egyesület elnöke, aki nem érti, miért történik ez.

Ugyanez a cég késlelteti egy másik, tíz társasház külső felújítását érintő szerződés aláírását. A közbeszerzési eljárás befejeztével eredményt is hirdettek, de a bukarestiek óvást nyújtottak be, és ennek elbírálására várni kell. Bulbuk Márton elmondta, a céget azért zárták ki az ajánlatok elbírálása során, mert nem teljesítették a feltételeket – a kiírásban az állt, hogy a tömbházak bejárati ajtói alumíniumból kellene készüljenek, és ezt nem vették figyelembe. „Nekünk igazunk van, mert a tervező ezt a feltételt világosan leírta. A baj az, hogy ezzel megint húzódik a munkakezdés, de végig kell ezt vinni” – közölte az illetékes, aki szerint az óvás teljesen érdemtelenül történt. A Regionális Operatív Programtól támogatást nyert pályázati csomagban a Mérleg utca 8. A/B, a Nagy István festő utca 14. A/B, a Tető utca 11. A/B/C, a Jégpálya utca 13. A/B, a Nárcisz sétány 3. A/B és 4. A/B/C/D, az Octavian Goga sétány 14. A/B, a Pacsirta sétány 3. és 6. A/B, a Szív utca 3. szám alatti tömbházak szerepelnek, összesen 430 lakás.

A szintén a Regionális Operatív Programtól nyert támogatás által felújítandó másik tizenegy tömbház hőszigetelésére kiírt közbeszerzési eljárás időközben lezárult, eredményt is hirdettek. A múlt héten aláírt szerződés szerint a bukaresti AF Consulting Kft. már a hét folyamán megkezdi a munkát – közölte Bulbuk. A 8 millió 306 ezer lej értékű munkálat a Nagyrét utca 10. A/B, a Nagyrét utca 14. A/B, a Miron Cristea utca 2/A, a Hősök utca 1, a Temesvári sugárút 57. A/B, az Octavian Goga sétány 8. A/B, a Piac utca 7. A/B/C/D/E, a Mihail Sadoveanu utca 31. A/B, a Tudor Vladimirescu utca 15., a Testvériség sugárút 9. A/B és a Pacsirta sétány 1. szám alatti tömbházakat érinti, ez 428 lakást jelent.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés