
Fotó: Veres Nándor
Biztossá vált, hogy idén sem lesz lényeges változás a csíkszeredai vasútállomás körülményeit, állapotát illetően. A felújításhoz szükséges közbeszerzési eljárást meg kellett változtatni, újraközölni, így ebben az évben már nem lesz lehetőség a munka elkezdésére.
2016. szeptember 22., 10:352016. szeptember 22., 10:35
Nemcsak a tej-kifli programot, hanem a csíkszeredai vasútállomás felújítását is negatívan érintette a közbeszerzésekre vonatkozó törvény módosítását követő bizonytalanság, valamint az elektronikus közbeszerzési rendszerben történt, késlekedést eredményező változások. Noha az állomásépület felújításához és a peronok megemeléséhez szükséges két közbeszerzési eljárás kiírását korábban elkészítették, az nem jelenhetett meg, később pedig módosított formában kellett újrafogalmazni a törvény változásai miatt.
Ezt Ioan Pintea, a Román Vasúttársaság (CFR) Brassói Területi Igazgatóságának igazgatója közölte kérdésünkre. „Az ősz folyamán megtörténik a versenytárgyalás, az ajánlatok értékelése, de a munkálatok megkezdésére már nem lesz lehetőség” – magyarázta az igazgató, aki szerint a területi igazgatóság beruházási programjában szereplő beavatkozásokat így csak jövőben végezhetik el. Pintea korábban azt nyilatkozta, hogy az alacsony peronok megemelése az elsőrendű feladat, és ezzel kezdenének. Tervben van a tetőzet javítása, ajtók és ablakok cseréje, a vakolat kijavítása és az épület külső festése. Az első vágány melletti peront várhatóan megemelik és újraaszfaltozzák, a többi vágányok mellett viszont kisebb mértékű lesz a járószint emelése.
Több éve húzódik különböző okok miatt a vasútállomás felújítása. Öt évvel ezelőtt még nyolcmillió eurós beruházást terveztek, de aztán az is kiderült, hogy európai uniós támogatási lehetőség hiányában a vasúttársaságnak saját pénzből kell elvégeznie a felújítást. 2014 őszén kivitelezési szerződést is kötöttek a munkálatokra, de a tervezés során elvégzett szakértői vizsgálat megállapította, hogy az állomás épülete megerősítésre szorul, amely többe kerül, mint a felújításhoz rendelkezésre álló összeg. Ezért a kivitelezési szerződést felbontották, és tavaly sem történt meg a várt változás. Újabb tervezés után idén két közbeszerzési eljárás kiírását késleltették a már említett törvénymódosítások, a munka így ezúttal is elmarad.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!