Fotó: Veres Nándor
Ünnepi szentmisét tartanak vasárnap Hargitafürdőn és Csíkpálfalván is. Előbbi esetében többek között a két évvel korábbi kolostoralapításra emlékeznek, míg Pálfalván Szent Pál apostol megtérését ünneplik.
2016. január 22., 11:102016. január 22., 11:10
Első Remete Szent Pálra és Boldog Özsébre, illetve a két évvel ezelőtti kolostoralapításra emlékeznek vasárnap a pálosok. A hargitafürdői Szent István templomban fél tízkor kezdődik a szentmise, amelyen szentbeszédet mond Darvas Kozma József plébános.
Remete Szent Pál az első ismert nevű keresztény remete, a sivatagi atyák egyike. A 13. századi, egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a Pálos rend névadója, akit a pálosok szellemi ősként, példaképként tisztelnek.
Szent Pál apostol megtérésének tiszteletére tartanak búcsús szentmisét Csíkpálfalván vasárnap. A fél egykor kezdődő ünnepi szentmisét Tamás József püspök celebrálja, szentbeszédet mond Gábor Zoltán szépvízi plébános.
Népi hiedelmek
Huszonötödike a néphitben az időjárás-, termés- és haláljóslás napja. A szép, derült idő sokfelé azt jelentette, hogy még hosszan tartó hidegre lehet számítani. Ha ez a nap ködös, az a jószág pusztulására figyelmeztet. Általános hiedelem szerint Pál fordulásakor a tél ellenkezőjére vált, jégtörő vagy jégcsináló lesz. Ha az ember meglátja az árnyékát, hosszú télre kell számítani. A medvével való jóslás, amely ma általánosan gyertyaszentelő napjával (február 2-ával) kapcsolatos, több helyen a Pál-naphoz is kötődik: ha kisüt a nap és előjön a medve, még negyven napig lesz hideg.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
A csíkszeredai Brassói útra tervezett körforgalom terveinek elkészítése folyamatban van, a kivitelezést pedig jövőben kezdenék el. Mindez egy olyan általános bizonytalanság közepette történik, amely számos tervezett beruházást meghiúsíthat.
Másodfokú (narancssárga) figyelmeztetést adott ki Hargita megye több településére vasárnap délután az Országos Meteorológiai Szolgálat. A lakosságot Ro-Alert üzenetben is figyelmeztették a várható szélsőséges időjárási eseményekre.
Történelmi jelentőségű ünnepen vett részt vasárnap a gyimesbükki katolikus közösség: dr. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek felszentelte az újjáépített Szent Péter és Pál templomot. A szertartás a hálaadás és a közösség erejének ünnepe volt.
Egy év alatt újjáépült a gyimesbükki Szent Péter és Pál-templom, amelyet vasárnap, augusztus 17-én szentel fel dr. Kovács Gergely érsek. A felújítás közösségi összefogással, ingyenesen átadott területekkel és sok önkéntes munkával valósult meg.
A Nagy István Művészeti Középiskola Ifjúsági Vegyeskara először vesz részt nemzetközi versenyen: az Ohridi Nemzetközi Kórusfesztiválon képviselik Romániát. A felkészülésről Fábián Attila, Mosoly Dániel Tibor és Darabos Andrea Tünde beszélt.
Fontos, hogy a mai világban, amikor számos veszély leselkedik a fiatalokra fel lehessen kínálni egy másik utat nekik, mint a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT) – hangoztatta az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.
A szociális segélyezettek közül 155 érintettnek van hátraléka a csíkszeredai önkormányzat felé, köztük akad olyan is, akinek 40 ezer lejt meghaladó tartozása van. Amennyiben nem törlesztenek, elvágják a szociális juttatásukat.
szóljon hozzá!