Búcsú és községi nap Tusnádon

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Felfüggesztik a felújítási munkálatokat a templombúcsú idejére a tusnádi, Assisi Szent Ferenc oltalmába ajánlott plébániatemplomban. A védőszent névünnepe (október 4.) alkalmából vasárnap, október 2-án fél egytől tartanak ünnepi szentmisét, kedden pedig a délután öt órakor kezdődő misén emlékeznek meg a szentről. Vasárnap községi napot is szerveznek a kikapcsolódni vágyóknak.

Szabó Kamilla-Mária

2016. szeptember 30., 10:422016. szeptember 30., 10:42

Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelték fel a tusnádi plébániatemplomot, akinek névünnepét október 4-én ünnepli a katolikus egyház. Ennek alkalmából Tusnádon vasárnap, október 2-án fél egytől tartanak ünnepi szentmisét, amelyen Göthér Gergely csíksomlyói plébános mond szentbeszédet. A misét a Mária Rádió közvetíti. A szentmise előtt, fél tizenkettőtől a hősi emlékműnél magyar állami kitüntetésben részesül a helyi Domokos Dénes második világháborús veterán katona – ismertette Csont Ede. A tusnádi plébános azt is megjegyezte, további falunapi programok is lesznek vasárnap településükön. Tíz órától megnyitják az eseményt és elkezdődik a főzőverseny, 11 órakor felvonul a Pro Musica Egyesület fúvószenekara. A kitüntetés és szentmise után a délutáni órákban fogathajtó versenyt és lovasíjász bemutatót tartanak, hét órától pedig néptánccsoportok előadása lesz megtekinthető. A községi nap bállal zárul. Október 4-én, kedden szűkebb körben ülik majd meg az egyházi ünnepet: a délután öt órától kezdődő szentmisén Kasza László brassói egyetemi lelkész, Márton Áron szentté avatási ügyének viceposztulátora prédikál.

Az elmúlt időszakban egyébként felújítási munkálatok zajlottak a tusnádi plébániatemplomban. A lelkipásztor ezzel kapcsolatban érdeklődésünkre elmondta, a templombelső felújításával ugyan jól haladtak, viszont nem tudják a búcsúig befejezni a tennivalókat a szakemberek. A késés oka, hogy nem sikerült az állványzatot a tervezett időben felállítani, így a munkát is később tudják befejezni. Augusztus végi ottjártunkkor a templom Szent Anna-kápolnájának belső rendbehozatalával, valamint a kórus alatti és fölötti falak restaurálásával dolgoztak a munkások – ezt a munkálatot a megyei önkormányzat pályázati úton támogatta.

Ugyanakkor tervezték a templomhajó középső részének felállványozását – ennek a résznek a rendbehozására a helyi közbirtokosság ajánlott fel egy összeget. Mostanra elvégezték a kápolna és a hátsó rész felújítását, illetve a teljes mennyezet kijavításának jelentősebb részét. Az ígéretek szerint a főbejárati ajtót pénteken kicserélik – a mintegy hatezer lejes nyílászárót a helyi hívek felajánlásai révén szerezték be. A napokban kihordják a templomból az állványzatot, az ünnep után pedig befejezik a mennyezet, az oldalfalak, illetve a két előtér restaurálását – részletezte a plébános. Megjegyezte továbbá azt is, hogy ha az időjárás is kedvez, a hátralevő munkálatok még idén befejeződnek.

Csont Ede arról is beszámolt, hogy csak a szükséges tennivalók befejezése után áldják majd meg a felújított templombelsőt. Az idénre tervezett munkálat mellett ugyanis a következőkben még szeretnék kicserélni a nyílászárókat, helyreállítani a padlózatot, valamint korszerű fűtésrendszert beszerelni. „Akkor lesz a megáldás, mikor minden elkészült. Nem kapkodunk. A templom sem egy év alatt épült, a felújítása sem lesz meg egy esztendő alatt” – nyomatékosított mosolyogva.

Harangozói lakból hittanterem
Hittanterem hiányában a húsz éve használatlanul álló harangozói lak felújíttatásához fogott hozzá a nyáron a plébánia, hogy az ott kialakított termekben lehessenek majd a hittanórák. Mostanra a tatarozási munkálatok mintegy 90 százaléka megvalósult: már csak a deszkapadló lefestése, a fürdőszobai berendezések beszerelése, illetve egy kályha vásárlása van hátra. Várhatóan október 15-e után már ott zajlanak majd a hátrányos helyzetű gyermekekkel való foglalkozások, a plébániai hittanórák, sőt a bérmálkozók felkészítése is – ismertette a pap.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés