
Fotó: Barabás Ákos
Vezetéselméleti tanfolyamot tart a Richy Racing Team sportegyesület a Közúti és Közlekedési Tanintézet (IFPTR) támogatásával Csíkszeredában január 27-én. A szeminárium a közlekedésbiztonság tematikájára épül. A szervezők főként gyakorlott autóvezetők jelentkezését várják, de akár kezdő sofőröknek is ajánlják.
2016. január 22., 10:442016. január 22., 10:44
Ritner Béla, a Richy Racing Team elnöke elmondta, a Be the Best elnevezésű első autós vetélkedő megrendezése után egy forgalombiztonsági szemináriumot szerveznek, szintén első alkalommal a biztonságos vezetésmód megtanulása céljából. A tanfolyamot január 27-én tartják 14 órai kezdettel a Közúti és Közlekedési Tanintézet (IFPTR) csíkszeredai kirendeltségének székhelyén, a Kossuth Lajos utca 22. szám alatt. A szeminárium díja 150 lej, ezt az összeget beszámítják a sportegyesület tagsági díjaként is, amennyiben a résztvevő szeretne tagja lenni a Richy Racing Teamnek. Érdeklődni és jelentkezni a 0740–842474-es telefonszámon lehet.
A közlekedésbiztonsági szeminárium előadója Sándor Gábor, a Közúti és Közlekedési Tanintézet vezetője lesz. Elmondása szerint az autóvezetés kapcsán három biztonsági problémáról beszélhetünk: első, hogy a járművezetők, amikor a kormány mögé ülnek, úgymond „nincsenek ott”, mással vannak elfoglalva. Másodszor nem élnek az előrelátás eszközeivel, például nem számítanak arra, hogy bármi, bármikor megtörténhet, harmadszor pedig az alkalmazkodási készség hiánya vezethet balesethez. A tanfolyam ezeknek a készségeknek a fejlesztésében, tudatosításában segít receptszerűen, az előrelátáshoz és a körültekintő alkalmazkodáshoz kínál adatokat, eszközöket.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!