Bírósági elnöki rendelettel kerültek le az adóhatósági pecsétek

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Jóval a 30 napos kényszerszünet lejárta előtt kinyitott az összes, az adóhatóság ellenőrei által korábban bezárt csíkszeredai vendéglátóhely. A működtetők minden esetben bírósági elnöki rendeletet kértek az intézkedés felfüggesztésére, így már múlt héten nyithattak.

Kovács Attila

2015. április 13., 18:322015. április 13., 18:32

Egyetlen csíkszeredai étterem vagy kávézó esetében sem tartott a törvényben megállapított ideig az adóhatósági ellenőrök által március 25-én, a bírságolások nyomán elrendelt kényszerbezárás. A razzia után egy héttel már újranyitott az egyik étterem, ezt követte egy kávézó, majd sorban lekerültek a többi bezárt vendéglátóhely ajtajáról is a pénzügyi kihágásra figyelmeztető feliratok és a hatósági pecsétek. Harminc nap lett volna a kényszerszünet, de a bírósági elnöki rendeleteknek köszönhetően egyik esetben sem tartott ez két hétig.

Múlt kedden már kinyitott a Morrison étterem, az üzemeltető kérte a Csíkszeredai Bíróságtól az erre feljogosító elnöki rendeletet, egyúttal pedig a kirótt 8 ezer lejes pénzbírság eltörlését is. „80 lej többletről volt szó, amiből 50 lej volt váltópénz, 30 lej borravaló, és a pénztárgépbe be volt vezetve 1000 lej déli fél tizenkettőkor” – emlékezett vissza az adóhatósági ellenőrzésre Fazakas Ervin, a vendéglátóegység ügyvezetője, aki úgy vélekedett, akkor lehetett volna csalásról beszélni, ha nem lett volna nyoma a kasszagépben a pénznek. Ő azt mondta, nem számít újabb ellenőrzésre, de lehet, hogy egy következő alkalommal más okot keres a hatóság a bírságolásra.

9 ezer lej volt a bírság a Frei kávézó esetében – 11 lej volt a többlet, borravalóként nem volt bevezetve a pénztárgépbe. „Nem értettem az egészet, semmilyen konkrét választ nem tudtak adni. Most is, amikor vették le a pecsétet, megkérdeztem, mondják meg, a borravalóval mit csináljunk, azt mondták, tegyék a zsebükbe” – mondta Lukács József, a kávézó ügyvezetője, aki hasonlóan járt el, a bírósághoz fordult, és elnöki rendelet nyomán ismét fogadhatták a vendégeket. Szintén a múlt héten nyitott újra a Bandidos étterem, amelyet ugyancsak a revizorok akciója nyomán kellett bezárni, a tulajdonos ott is a bírság eltörlését és az intézkedés felfüggesztését kérte a bíróságtól – tudtuk meg. A Kossuth Lajos utcai Nagymama cukrászda és a mellette levő látványpékség sem maradt bezárva, a múlt héten már elkezdtek dolgozni, miután ezt a bírósági elnöki rendelet lehetővé tette – közölte kérdésünkre Fazakas Gergely, a két vállalkozás tulajdonosa.

Amint már beszámoltunk róla, az adóhatóság (ANAF) Szeben megyei területi igazgatóságától érkezett revizorok Csíkszeredában március 23–26. között az 1999. évi 28-as számú sürgősségi kormányrendelet előírásainak betartását ellenőrizték, amely az elektronikus pénztárgépek használatát szabályozza. Az akció során észlelt kihágások miatt 27 esetben róttak ki pénzbírságot, összesen 118 ezer lej értékben. Ugyanakkor egy hónapra felfüggesztették hat csíkszeredai cég működési engedélyét, és lepecsételték a vendéglátóhelyek bejárati ajtajait.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés