Fotó: Gecse Noémi
Három gyerek sérült meg vasárnap a 12A jelzésű országút szépvízi vízgyűjtő melletti szakaszán, miután egy teherautó belerohant a személygépkocsiba, amelyben utaztak.
2015. augusztus 10., 13:412015. augusztus 10., 13:41
A 42 éves bákói C. L. vezette teherautó a rövid követési távolság miatt ütközött nagy erővel az előtte haladó Dacia Logan típusú járművel. Az autóban három – hét, nyolc és kilenc éves – csíkszeredai gyerek sérült meg.
A rendőrség vizsgálata szerint a sofőrök egyike sem volt alkohol befolyása alatt. A baleset ügyében gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indítanak eljárást – tájékoztatott a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Huszonkét autó, benzingőz, adrenalin, kifordítások, borulások, illetve egy kisebb ijedtség – ez jellemezte a 6. Csíkszentkirályi Roncsderbit szombaton.
Folyamatban van több mezei útszakasz aszfaltozása Madéfalva környékén, ez a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését, és elkerülhetik mezőgazdasági gépekkel a nagy forgalmú főutat. A szomszédos községek megközelítése is egyszerűbb lesz.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
szóljon hozzá!