
Fotó: Veres Nándor
Véletlenül gyújtotta fel az egykori csíkszeredai kötöttárugyár tetőzetét vasárnap – ismerte be a rendőrségnek egy helybéli fiatal.
2015. június 10., 12:482015. június 10., 12:48
2015. június 10., 13:082015. június 10., 13:08
A tűzoltóság szakértőinek hétfői megállapítása – miszerint gyújtogatás, nyílt láng felelőtlen használata miatt semmisülhetett meg az elhagyatott gyárépület ötezer négyzetméteres tetőzete – után elkezdett bűnügyi nyomozás kedden már sikert hozott. Noha a tűzoltóság és a rendőrség is megerősítette korábban, hogy hajléktalanok időszakos otthonaként szolgált az építmény, így őket is lehetséges gyanúsítottakként hallgatják ki, a rendőrség végül a 16 éves helyi L. D. személyében azonosította a feltételezett elkövetőt.
A hatósági becslések szerint 30 ezer lejes kárt okozó gyújtogatást L. D., az egyik csíkszeredai középiskola tanulója beismerte a rendőröknek, hozzátéve, baleset történt, nem szándékos károkozás. A rendőrség rongálás elkövetése gyanújával további vizsgálatokat folytat az ügyben – tájékoztatott szerdán a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
szóljon hozzá!