
Fotó: Veres Nándor
Visszalépett szándékától és lemondott tisztségéről a csíkszeredai biomassza-erőmű építésében érdekelt cég igazgatója a városi önkormányzat RMDSZ-frakciójával történt legutóbbi beszélgetés után. Benkő Sándor egy szándéknyilatkozat aláírását kérte a város részéről, a városatyák viszont egy üzleti terv bemutatását szeretnék, és továbbra is várják a befektetőket – tudtuk meg.
2015. február 20., 20:522015. február 20., 20:52
2015. február 20., 20:532015. február 20., 20:53
Nem hoztak előrelépést a közelmúltban lezajlott megbeszélések a Csíkszeredában elképzelt biomasszás erőművel kapcsolatban. A város nem akar társulni újabb céggel, de komoly beruházóra vár, amely ha biztosítékot kap a várostól, hogy az átveszi a termelt hőmennyiséget, akkor megépíti az erőművet.
Két beszélgetés, találkozó is volt az elmúlt napokban a csíkszeredai biomassza-erőmű építésének ügyében, az elsőn az évek óta halogatott beruházásban lehetőséget látó üzletemberek is részt vettek, a másodikon pedig az építkezést évekkel ezelőtt elkezdett cég igazgatója a helyi önkormányzati képviselő-testület RMDSZ-frakciójával találkozott. Míg az első megbeszélés nyomán Benkő Sándor, a létesítmény építését 2010-ben elindító cég igazgatója bizakodó volt, a második találkozót követően már csalódottnak tűnt, és azt mondta, lemond tisztségéről.
„Nagyot csalódtam, az optimizmusom elszállt egészen, és lemondtam mindenféle tisztségemről” – közölte Benkő. Arra a kérdésünkre, hogy miért történt mindez, azt mondta, az elképzelés nem kapott támogatást. „Itt volt hét cég, a lehetséges befektetők, üzemeltetők, köztük olyan is, aki rendszereket üzemeltet, tervezők, akik egy következő tíz évre szóló stratégiai tervet akartak elkészíteni, és úgy nézett ki, hogy működik is. Most úgy látom, hogy nem működik, próbálom elfelejteni az egészet. Nem tudom, hogy lesz-e valami belőle” – fejtette ki a cég illetékese.
A helyi önkormányzati képviselő-testület RMDSZ-frakciójának vezetője, Xántusz Attila szerint Benkő egy szándéknyilatkozatot szeretett volna aláíratni arról, hogy az önkormányzat társulna egy cégbe. „Mi azt kértük, hozzanak egy üzleti tervet, egy elképzelést az egészről, mert úgy látjuk, hogy nincs nagy értelme most csinálni megint egy céget, hogy aztán hátha lesz valami belőle. Ha van egy üzleti terv, eldönti az önkormányzat, hogy akar társulni, kiadja a távhőszolgáltatást, vagy esetleg, ha egy cég épít egy biomasszával működő erőművet, akkor megveszi a hőenergiát. Nyolc éve már átmentünk azon, hogy jött egy cég, elmondta a mesét, társultunk, el is kezdte az építkezést, aztán az anyacég csődbe ment” – emlékeztetett Xántusz. Hozzátette, a szándéknyilatkozathoz képviselő-testületi döntés kell, ezt nem tudja a frakció aláírni.
A frakcióvezető szerint a beszélgetésen semmi olyan nem történt, amiért Benkőnek vissza kellett volna lépnie, csak konkrét kérdések voltak. Szerinte alternatív hőerőműre szükség lenne Csíkban, mert itt fél évig fűteni kell. „Kellene egy komoly beruházó, aki ha biztosítékot kap a várostól, hogy az átveszi a hőmennyiséget, akkor megépíti az erőművet. Nem tudom elképzelni, hogy miért kell a városnak ebben benne lennie. Ha meg európai pénzből akarják létrehozni, azt meg tudja csinálni a város is, akkor nincs szükség 80-90 százalékos külföldi befektetői tulajdonra. Én nagyon értékelem azt a munkát, amit Benkő úr végzett, de ő most ügyvezető igazgatója egy cégnek, amely elkezdte az építkezést. Nem tudom, azt a céget akarja-e megmenteni, vagy erőművet építeni” – vélekedett Xántusz.
Az önkormányzati képviselő szerint azt sem kell elfelejteni, hogy a lakosság nagy része levált a távhőrendszerről. „Ezelőtt nyolc vagy hat évvel nagyon fontos volt, hogy lépjünk. De ma már nem annyira égető, mert idén még többen le fognak válni. Lassan odakerülünk, hogy a szociális problémákkal küszködő emberek maradnak a rendszeren, és akkor már az alternatív erőmű által termelt távhőt olyan olcsón kell eladni, hogy érdemes legyen a kiskazánosoknak is visszacsatlakozni. Másképp nem éri meg több millió eurós beruházásokat végezni” – jelentette ki. A város továbbra is nyitott az erőműépítésre, mint megtudtuk, a Csíkszeredában érdeklődő beruházók között volt egy olyan cég is, amely Fogarason épít ki alternatív távhőrendszert, ezt is szeretnék megtekinteni a döntéshozók.
A tervekkel maradtak
A csíkszeredai biomasszás hőerőmű építéséről szóló elképzelés 2008-ban született, 2009-ben a tervek szerint el is készült volna a létesítmény, amelynek létrehozásához a város is társult. A beruházás viszont késett, az erőmű 2010-ben elkezdett alapozása leállt, amit azzal magyaráztak, hogy hiányzott a zöld energia kötelező átvételi rendszerére vonatkozó szabályozás. Amikor ez megvolt, 2012-ben a beruházásban érdekelt, hazai bejegyzésű cég többségi, 60 százalékos tulajdonrészét birtokló olasz befektetők visszaléptek, és ezután az elhúzódó tárgyalások ellenére sem sikerült új beruházót találni.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!