Rövidesen befejezik a Csíkrákos község önkéntes tűzoltó-alakulatának szánt szertár építését. Az épületet tavaly ősszel felhúzták „pirosban”, idénre maradt a szertár garázsának, öltözőjének, gyűléstermének kialakítása. Már csak egy tűzoltóautóra lenne szükség.
2015. március 12., 13:182015. március 12., 13:18
2015. március 12., 13:182015. március 12., 13:18
A 2008-as újjászervezés után fogalmazódott meg a csíkrákosi önkéntes tűzoltó-alakulat igénye egy megfelelő szertárra, ahol eszközeiket tárolhatják, illetve ahol meg tudják tartani a gyűléseiket – nyilatkozta Császár Attila. A polgármester, aki maga is önkéntes tűzoltó, megjegyezte, az akkori lehetőségekhez képest ez álomnak tűnt, de végül közbirtokossági összefogással, anyagi támogatással még tavaly sikerült hozzálátni az építkezéshez.
Megegyezésük szerint a 150 ezer lej értékű beruházáshoz Rákos és Göröcsfalva közbirtokossága, illetve az önkormányzat is 50-50 ezer lejjel járul hozzá. Tavaly ősszel a helyi önkormányzat mögötti területen fogtak hozzá az építkezéshez, és még a tél beállta előtt sikerült pirosban felhúzni az épületet. Amint az idő tartósan felmelegszik, hozzáfognak a szertár befejezéséhez, amelyben két kocsibehajtós garázs, öltöző és gyűlésterem lesz az önkéntesek számára. Egyelőre nincs tűzoltóautójuk, saját költségvetésből nem is tudnak erre nagyobb összeget fordítani. Abban bíznak, hogy adományként sikerült szerezni egyet.
A csíkrákosi önkéntes tűzoltó-alakulat 2004 óta működik. Jelenleg 28 helyi férfi tagja a csapatnak. 2008-ban újjászerveződtek, azóta rendszeresen gyakorlatoznak, összeszokott csapattá váltak. Tavaly két alkalommal kellett a faluban tűzesethez vonulniuk, illetve két-három alkalommal a szomszédos települések lakóinak is segítségére siettek.
Meszelnek, takarítanak a községháza épületében
Ottjártunkkor a rákosi polgármesteri hivatal alkalmazottai a helyi kultúrotthonban fogadták az érdeklődőket. Császár Attila polgármestertől – aki szintén a művelődési házban lévő egyik asztal mellett várt bennünket – megtudtuk, 2008-ban újították fel legutóbb a községházát, akkor alakították ki jelenlegi formáját. Azóta azonban nem zajlott átfogó munkálat az épületben, így mostanra ráfért egy alapos nagytakarítás és meszelés. A tervek szerint ezen a héten be is fejeződik a múlt héten elkezdett munka, és visszaköltözhetnek a hivatal épületébe, addig pedig a kultúrotthonban fogadják a hivatali ügyeiket intézőket.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!