
Fotó: Veres Nándor
Ellopták az autóját, de megtalálta – jelentette a csíkszeredai rendőrkapitányságon egy ittas férfi szombat reggel. A rendőrségi vizsgálat hamar feltárta, mi is történt valójában.
2016. november 14., 11:442016. november 14., 11:44
2016. november 14., 12:232016. november 14., 12:23
A 35 éves helyi férfi a megyei rendőr-főkapitányság hétfői tájékoztatása szerint „erősen ittas állapotban” kereste fel szombaton reggel a városi rendőrséget, bejelentve, hogy ismeretlenek ellopták autóját, amelyet végül megtalált a Hunyadi János utcában, bekapcsolt vészvillogóval, megrongálva, magára hagyva.
A helyszínre kivonuló rendőrök az ügy körülményeinek kivizsgálásakor megállapították, hogy a férfi miatt éjszaka már riasztották a sürgősségi hívószámot: egy Miron Cristea utcai kocsmában balhét robbantott ki, azonban a rendfenntartók kiérkezése előtt autóba ült és elhajtott.
A helyszín, illetve a bizonyítékok átvizsgálását és a szemtanúk meghallgatását követően összeállt a rendőröknek a kép: a férfi, miután autójával távozott a kocsmából, egyenesen áthajtott a Szentlélek és Hunyadi János utcák kereszteződésében lévő körforgalmon. A megrongálódott járművet leparkolta, majd a rendőrségre ment, ahol lopást jelentett.
Az alkoholszondás vizsgálat 0,83 mg/liter légalkohol-koncentrációt jelzett az általa kilélegzett levegőben, ezért a véralkoholszint megállapítására a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították, ott azonban megtagadta a vérvételt. A férfi ellen bűnügyi eljárást indítanak – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!