
Fotó: Mihály Csaba
A pénzváltós figyelemelterelő trükköt alkalmazva húzta csőbe egy csíkszeredai kávézó kiszolgálóját két Kolozs megyei személy hétfőn. A gyanúsítottakat azonosították, de még nem kerültek rendőrkézre.
2016. október 19., 17:482016. október 19., 17:48
A két átverő a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint hétfő este egy csíkszeredai kávézóban egy üveg ásványvizet vásárolt, egyikük fizetéskor százlejes bankót nyújtva át a kiszolgálónak. Egyúttal kétszázötven lej – tízlejes bankjegyekből ötvenesekre történő – átváltására is megkérték a kiszolgálót, majd figyelmét elterelve a visszajáróval együtt „visszavették” a százlejest, illetve az ötvenlejes pénzjegyeket, sőt az átváltásra szánt tízlejeseket is eltulajdonították, 350 lejes kárt okozva.
Mint kiderült, a kedden a 47 éves szászfenesi L. C. és a 49 éves kolozsvári L. D. személyében azonosított két – büntetett előéletű – elkövető „utazó szélhámosként” ismert. A két csalót még keresi a rendőrség.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!