Az önkéntes szemorvos, aki előtt nem marad rejtve a probléma

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Szekeres Márta nyugalmazott szemész főorvos több ezer erdélyi gyermeket vizsgált meg a húsz év alatt, amióta részt vesz a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) munkájában.

Molnár Rajmond

2016. október 12., 19:382016. október 12., 19:38

A héten – idén második alkalommal – Hargita megyei településeken dolgoznak a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai és egészségügyi szakemberei. Szekeres Márta főorvos a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola épületeiben vizsgálja hétfőtől csütörtökig a gyermekeket. Ottjártunkkor az újtusnádi tanintézet egyik – szemészeti rendelővé átalakított – tantermében vizsgálta az iskolásokat asszisztense segítségével.

A főorvos már több ezer gyereket vizsgált meg erdélyi útjai során, huszadik éve jár évente kétszer Erdélybe a gyermekmentő szolgálat orvosaival. „Már sokfelé jártam, Tusnádon azonban most vagyok először. A vizsgálatok során már itt is derültek ki olyan szemhibák, amelyről nem tudott sem a gyermek, sem a szülő. Például csak szűrővizsgálat során derülhet ki, hogy a gyermeknek csak az egyik szemével van látásprobléma” – fejtette az önkéntes munkát végző szakember.

„Az eddig megvizsgált székelyföldi gyermekek körülbelül 15–20 százalékának volt valamilyen szemproblémája. Magyarországon is hasonló ez az arány” – részletezte a szemorvos. A leggyakoribb betegségek – mondta – az úgynevezett fénytörési hibák, amelyekből sokféle van. „Például van, aki távolra lát rosszul, van, aki közelre vagy esetleg kancsal. Ezeket a rendellenességeket sokszor nem veszik észre a szülők, vagy ha észreveszik is, nem sikerül elvinniük gyermekeiket szemorvoshoz” – magyarázta. Megjegyezte, ha problémát észlel egy gyereknél, szól a tanítójának, aki majd egyeztet a szülővel. Hozzátette, ha a szülő nem tudja fedezni a szemüveg árát, a gyermekmentő szolgálat elkészítteti azt Budapesten. A szervezet tájékoztatása szerint tavaly 54 csíki gyermek jutott ingyenesen szemüveghez.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés