Az igazi keresztszülő több mint koma

Jézus megkeresztelkedésének megünneplésével fejeződött be vasárnap a karácsonyi ünnepkör. A vízkereszt utáni első vasárnap tartott ünnep jelentőségéről Csont Edével, a tusnádi plébánossal beszélgettünk.

Szabó Kamilla-Mária

2016. január 10., 16:422016. január 10., 16:42

2016. január 10., 21:252016. január 10., 21:25

„Urunk megkeresztelkedése ünnepén arra emlékezünk, hogy Jézus a Jordán folyóban megkeresztelkedett. Egyik sajátossága pedig, hogy ekkor zárul le a karácsonyi időszak” − indította beszélgetésünket Csont Ede tusnádi plébános, aki szerint ez az ünnep a megkeresztelkedés fontosságára hívja fel a figyelmet. A keresztelkedés jelentőségét a keresztény egyházban az is bizonyítja, hogy az ókori bazilikákban, templomokban külön − medencés − keresztelőkápolnákat építettek. Ebből a hagyományból mostanra már csak a templomok keresztelőkútjai maradtak fent, amelyeket nem véletlen faragtak kőből, díszítettek: az impozáns, masszív, jelentős méretű kutak ugyanis a keresztelés fontosságát, méltóságát hívatottak jelképezni − részletezte.

Felejtsük el a műanyag tálkát!

Napjainkra mintha feledésbe merült volna a kutak e szerepe. Egyre kevesebben használják a szertartások során, a plébános is − kihelyezése után – a helyi templom egyik sarkába félretéve találta meg a keresztelőkutat, amit azóta ismét használnak. Kiemelte, nem ártana tudatosítani, hogy nem föltétlen felel meg a keresztelés méltóságának az, ha az oltár szélén egy műanyag tálkába keresztelnek.

Mi a keresztszülő feladata?

„Keresztelő Szent János úgy van bemutatva a Szentírásban, mint aki egyengeti az Úr ösvényét. Én ebben egy utalást látok arra, ami a keresztszülői feladat. Mert a keresztszülőnek éppen ez a teendője, hogy egyengesse a gyermek életútját, elsősorban lelki vonatkozásban” − ismertette egy másik megközelítését a vasárnapi ünnepnek. Tapasztalata szerint ez egyre inkább a háttérbe szorul. Akit keresztszülőnek felkértek, annak éreznie kell, hogy életével, szavaival, cselekedeteivel példaként jár elöl. S mivel a példa ragadós, legyen az jó vagy rossz, törekedniük kellene, hogy keresztszülőként jó példaképek legyenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés