
A vártánál nagyobb érdeklődés övezte az első alkalommal szervezett éjszakai Föld napi kerékpáros felvonulást Csíkszeredában, hiszen induláskor közel háromszázan hagyták el a Szabadság teret, akikhez folyamatosan csatlakoztak még kerekesek – számol be honlapján a Zöld SzékelyFöld Egyesület.
2016. április 23., 16:302016. április 23., 16:30
2016. április 23., 18:202016. április 23., 18:20
Az idei felvonulás kiemelt célja volt, hogy felhívjuk a figyelmet a biztonságos kerékpározásra, hogy amikor este kerékpározni indulunk, rendelkezzünk a megfelelő biztonsági elemekkel. Ez egyrészt korlátozta a résztvevőket, hiszen sokan azért nem jöttek el, mert nem volt lámpájuk, de örömünkre több olyan esetről is hallottunk, akik azért szerezték be az amúgy törvény által előírt felszereléseket, hogy részt vehessenek a felvonuláson. Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy voltak sokan olyanok is, akik nem rendelkeztek a lámpákkal, láthatósági mellénnyel, ami jelzi, hogy még sok a tennivaló, hogy az emberek átérezzék ennek a fontosságát – írja kerékpáros felvonulást és ügyességi versenyt szervező egyesület.
A nevelés egyre inkább előtérbe kell kerüljön, hogy a közúti forgalomban részt vevő gyerekek, felnőttek ismerjék és főként betartsák a legelemibb közlekedési szabályokat. De fejlődni való minden téren akad, hiszen ez alkalommal is megtapasztalhattuk, hogy mennyivel könnyebb a kerékpárúton parkolni a gépkocsival, mint az út túloldalán a parkolóban. Fontos a nevelés, de legalább annyira fontos a számonkérés is, legyen szó kerékpárosról, gyalogosról vagy autósról. A kerékpárúton parkoló árukihordó vagy magánautók egy megtűrt jelenségnek számítanak, ez mindaddig így is fog maradni, amíg az illetékesek ezen nem változtatnak – számolnak be.
A nevelési folyamatból az egyesület kiveszi a részét: számos kerékpározáshoz kapcsolódó programjával, de legalább ekkora szerepe kellene legyen az illetékes intézményeknek is. Igazából már azzal is megelégednénk, ha egy több száz kerékpárost megmozgató, bejelentett éjszakai rendezvényen a hatóságok is megjelennének. Ebből adódóan hatalmas köszönet jár az egyesület 21 önkéntesének, akik adott esetekben testi épségüket veszélyeztetve biztosították, hogy a felvonulás a lehető legnagyobb biztonságban megvalósulhasson – fogalmaznak a híradásban.
Mint arról beszámoltak, a felvonulást megelőzően a Zöld SzékelyFöld Egyesület tagjai egy kerékpáros ügyességi pályát is készítettek a Szabadság téren, ahol a gyerekek, felnőttek kipróbálhatták ügyességüket, majd ennek végeztével programpólót, kerékpáros matricát kaptak ajándékba. A szervezők ezúton is köszönik a Szekler Teker Egyesületnek a pálya kialakításához szükséges felszerelés biztosítását.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!