Vélhetően sérült gólya volt többször is látható a Csíkkozmás és Lázárfalva közötti útszakasz szántóföldjein – tudtuk meg a helybéliektől.
2015. november 19., 12:002015. november 19., 12:00
2015. november 19., 12:012015. november 19., 12:01
Demeter László biológust kérdeztük, aki azt mondta, tud még hasonló esetekről, a gólya valószínűleg az utóbbi idők enyhe időjárása miatt van még a szántókon. „A gólyák között mindig vannak olyan példányok, amelyek vándorláskor nem tartanak társaikkal. A nagy testű madarak sérülés miatt is kényszerülhetnek maradásra, viszont van rá példa, hogy a fiatalabb egyedekben nincs erős vándorlási ösztön, épp ezért el sem indulnak” – közölte.
„A mostani hideg idő egyelőre nem jelent nagy gondot a gólyának. A probléma az lehet, hogy a télhez közeledve egyre kevesebb táplálékhoz juthat az állat. Ilyenkor még vannak a mezőn egerek, giliszták és rovarok, amikkel táplálkozhat” – magyarázta a biológus. Rögtön hozzátette, hogy amennyiben a gólya nem sérült, havazás előtt elrepül, de ha sérült, a tél beköszöntével élelem hiányában elpusztul.
Demeter nyomatékosította, amennyiben nem sérült vagy nincs legyengülve a gólya, nagyon nehéz befogni. Véleménye szerint várhatóan hamarosan el fog repülni az állat, de amennyiben sérült és a helybéliek közül valakinek sikerül befognia, akkor felveheti a kapcsolatot a marosvásárhelyi székhelyű Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel, amelynek állatorvosai gondot fordítanak a sebesült vadon élő állatokra is.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!