Átadták az aszfaltozott mezei utat

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Öt kilométer hosszúságú mezei utat aszfaltoztak le Csíkszentkirály területén egy, még 2012-ben kiírt eredményes uniós pályázat révén. A hat hónap alatt elkészült utat pénteken hivatalosan is megnyitották a forgalom előtt.

Szabó Kamilla-Mária

2014. november 14., 18:022014. november 14., 18:02

Az újonnan leaszfaltozott csíkszentkirályi mezei út Csíkszereda felőli bejáratánál gyűltek össze a falubeliek, a megyei, a helyi, illetve szomszédos falvak elöljárói pénteken délben, hogy részesei legyenek az út átadásának. A helyi felső tagozatos diákok is részt vettek az átadáson, ők iskolabusszal érkeztek a helyszínre, hogy versenyfutással avassák fel az utat.

Jobb feltételek a földműveléshez

Elsőként Székely Ernő, Csíkszentkirály polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket: Tivai Nagy Imre szavait idézve világított rá, hogy ezen aszfaltozási munkálat nemcsak a jelenleg gazdálkodókat, hanem az utódok javát is szolgálja. Elmondta, hogy az eredményesen megpályázott mezőgazdasági infrastruktúra építésére és korszerűsítésére vonatkozó kiírás révén 4,5 millió lejből öt kilométernyi utat tudtak leaszfaltozni. „Ez az út a mezőgazdálkodással foglalkozók számára jobb feltételek biztosít a földműveléshez” – emelte ki gyakorlati hasznát a községvezető.


Út, amely a pénzt hozza

„Ezek azok az utak, amelyek a pénzt nem elviszik, hanem hozzák. Ha ez emberek a földjüket könnyebben meg tudják közelíteni, s az abból származó pénzt nem alkatrészekre kell költsék, hanem a zsebükben marad, az már jelentős előrelépés Székelyföld számára” - emelte ki Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

Nehéz, de jó döntés volt

Korodi Attila parlamenti képviselőként jegyezte meg, hogy tavalyelőtt konzultált a polgármesterrel, aki számára nehéz döntés volt igent mondani az eredményes pályázatra, mivel voltak sürgősebb munkálatok a faluban - például a kincseszegi szennyvízhálózat kiépítése. Az idő azonban igazolta, hogy jól döntött, hiszen az út elkészült, Kincseszegen pedig kormánypénzből folyamatban van a szennyvízhálózat kiépítése is.


20 millió euró Hargita megyének

Beszédében az országos adatokról is beszámolt Tánczos Barna szenátor. Tőle tudtuk meg, hogy a 2011-12-es erdei- és mezei mezőgazdasági infrastruktúra építésére és korszerűsítésére vonatkozó kiírásra az országból legtöbben Hargita megyéből pályáztak. Ezáltal pénz is ide érkezett a legtöbb, hozzávetőleg 20 millió euró. A beszédeket követően az elöljárók elvágták a szalagot, majd Csató Béla, helyi plébános kért áldást az útra.

Felfestett és kitáblázott út a mezőben

A beruházás magába foglalta a meglévő mezei út szerkezeti megerősítését, aszfaltszőnyeggel való leterítését, az átereszek és esővíz-elvezető árkok kialakítását. A szakemberek emellett az úttest felfestését és kitáblázását is elvégezték a kivitelezésre szánt fél év alatt. Így jelenleg öt kilométernyi, öt méter széles útfelületet használhatnak a Bakakert nevű dűlő és a Csonkod között gazdálkodók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
2026. június 23., kedd

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége

Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.

Háromszorosára drágult az új fertőző- és tüdőkórház építésének tervezett költsége
2026. június 22., hétfő

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola

Hiába készültek a felújításra, végül elmaradt a beruházás a csíkszeredai Vámszer Géza Művészeti Népiskola Gál Sándor utcai épületénél, ezért kisebb karbantartási munkák után hamarosan visszaköltözik az iskola az épületébe.

Drága kitérő után visszatér régi székházába a csíkszeredai népiskola
Hirdetés