Aszfalt kerül a hargitafürdői főútra

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Nemsokára megkezdődik Hargitafürdőn a főutca aszfaltozása is, a település bejáratától a központ irányába. Az európai uniós támogatással zajló útfelújítás a végéhez közeledik, augusztus végére kellene végeznie az építőnek a munkával. A projektfelelős szerint tartható ez a határidő – számol be hétfői címlapsztorijában a Csíki Hírlap.

Kovács Attila

2015. július 13., 11:202015. július 13., 11:20

Több mellékutcában, így a sípályákhoz vagy a templomhoz vezető szakaszon már aszfaltozott úton lehet közlekedni Hargitafürdőn, további kisebb utcákban kockakőburkolatok készülnek, és különböző helyszíneken dolgoznak még az útszéli csapadékvíz-elvezető sáncok betonozásával. Az út alapozása már a végéhez közeledik. Az Ózon szállóhoz vezető útszakaszon és a főutcán még várni kell az aszfaltozásra. Nem sokat – ígérte a Csíki Hírlap beszámolója szerint a kivitelezéssel megbízott karácsonkői (Piatra Neamţ) General Construct Kft. egyik alkalmazottja. Mint mondta, ahogy ott és még néhány kisebb utcában befejezik az aszfaltozást, a főutcán folytatják, Hargitafürdő bejáratától kezdve a központ felé.

A főutca jobb oldalán parkolóhelyeket is kialakítanak, ezek alapozása és az útpályától elválasztó szegélykövek elhelyezése megtörtént. A vízelvezető sáncok betonozását szakaszosan, kézi erővel végzik az alkalmazottak. 11 utca és 14, gyalogos bejárónak nevezett szűkebb útszakasz burkolását tartalmazza a terv, ezekből 7 útszakasz aszfaltozása és 3 gyalogos bejáró kövezése teljesen elkészült, a többiekkel még dolgoznak.

Dósa Eszter, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal projektfelelőse szerint a határidő tartható, az alapozással, a sáncok kialakításával és a támfalak építésével jól haladtak. Hozzátette, mintavétel alapján folyamatosan vizsgálták az aszfaltot és a tömörítést is vastagság, minőség és fajsúly alapján, és a felhasznált beton minőségéről is laborvizsgálatokat kértek. „A júniusi elszámolást még nem nyújtotta be a cég, pénzügyi szempontból a következő kifizetésnél elérjük az 50 százalékot, és még van két hónap a befejezésre” – részletezte az illetékes.

Hargitafürdőn a felújítás során több mint 4 kilométer hosszúságú új útburkolat készül, a tervben gyalogosbejáróként feltüntetett szűk utcákat kockakővel burkolják, a főbb útvonalakon aszfaltoznak. A beruházás során ötezer négyzetméternyi parkolót is építenek, ez 290 személygépkocsi és 12 autóbusz számára biztosít helyet. Parkoló készül a sípályákhoz vezető szakaszon, akárcsak a mofetták és a kemping közelében, és megfelelő közvilágítást is kialakítanak. A munkálatokat a Regionális Operatív Program által biztosított 15 millió lejből valósítják meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés