
Fotó: Veres Nándor
Volt ő már rendőr, de halottakat is vitt el. No persze csak a színpadról, mert egyébként a színfalak mögött tevékenykedik. Farkas Dénes mintegy másfél évtizede a Csíki Játékszín színpadmestere.
2015. május 21., 12:562015. május 21., 12:56
A színpadmester felel a fényért, a díszletért, a háttérből irányítja a produkciót a produkciófelelőssel együtt. Összefogja, irányítja a fény- és hangtechnikával megbízott, a díszletekért felelős munkatársak tevékenységét.
„A háttérmunka kevésbé látványos, de nagyon fontos. A néző persze csak a díszletet látja, abba, ami a színfalak mögött történik, nem lát bele. A háttérmunka nagy felelősség, a rendező által betanított mozgásokat az előadás érdekében nagyon pontosan kell elvégezni, ezért pontos szervezést igényel mind a bemutató előadáson, mind a legutolsón” – magyarázza munkája alapját Farkas Dénes. A Csíki Játékszín színpadmestere szerint a színfalak mögött mindig egészséges feszültség van, legyen az az első vagy akár a huszadik előadás, hiszen „az ember akkor rontja el, amikor úgy érzi, hogy mindent nagyon jól tud, és nem figyel”.
Azt mondja, szereti az olyan előadásokat, amikor nemcsak műszakosként kell helytállni, hanem ilyen-olyan módon a színpadon is feltűnnek. Figyelmesnek kell lenni – meséli –, a darab rendezője például betanítja, hogy milyen jelszóra kell egy adott díszletet a színpadra vinni. Most például a Három arany hajszál című mesejátékban is akad színpadi munkájuk. „Amikor Kozma Attila azt mondja, pattanjatok, a három műszakos egyszerre tolja be a kutat és a fákat. Mindennek megvan a helye és az ideje. A néző nincs, ahonnan tudja, de a színész igen, hogy az adott kellék hová kell érkezzen, ha ez nem történik meg, csúszik minden. Egyszer akár improvizálni is lehet, de ha már a huszadik előadásnál is improvizálni kell, arra a műszakosra bizony nincs szükség”.
Hogy a munka gördülékenyen haladjon, jól ismerik az előadás szövegét is, a darab betanulásánál a műszakos kollégákat az utolsó három-négy hétben vonják be, ilyenkor ők is részt vesznek a délelőtti, délutáni próbákon. „Élvezzük is. Van még egy kollégám, Kiss Ernő, a kelléktárvezető. Ha nem is kellékes egy darabban, ott van a kellékes mellett. Szerintem ilyen ember más színháznál nem is létezik. Én is szeretem a színházat, de szerintem ő az a kolléga, aki a legjobban szereti. Most játszik a Három arany hajszál című mesejátékban is, és nagyon ügyes” – meséli büszkén.
Persze kisebb, talán a nézők által észre sem vett baki történhet, s bár „veszekedések nincsenek, mert a színházban ennek nincs helye”, ilyen esetben a szidás nem marad el – derül ki beszélgetésünk során. Aztán ott vannak a kiszállások, ezek is izgalommal járnak, hiszen nem tudni, hogy a különböző színpadokon hogyan lehet felszerelni a díszletet. „Ha este fellépése van a társulatnak, mi már reggel elmegyünk, mire megérkeznek a színészek, minden elő van készítve. Mikor ők elmennek, mi szépen összepakolunk, hazajövünk és itthon kipakolunk. Megtörténik, hogy jóval éjfél után érünk haza” – jegyzi meg.
„Talán máshol nem is tudnék dolgozni. Persze nagyon meg kell szokni, sok türelem kell. Jó csapatunk van, mindent megbeszélünk, és próbálom a csapatot jól összefogni” – mondja. Kedvenc előadásai közé tartozik az Isten pénze és a Viktória című darab, de nagyon szereti a Három arany hajszál című mesejátékot is. „Számomra a színház megnyugvás” – jegyzi meg derűsen.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!